Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bölöni-kiállítás nyílt a várban

Röpke egy évtizednyi távollét csöppet sem koptatta meg a váradi közönség Bölöni Vilmos iránti tiszteletét, szeretetét. A festőművészt – aki évtizedekig a váradi színház és bábszínház díszlettervezője volt –, több tucatnyi régi kolléga, barát és tisztelő fogadta rajongással szülővárosában, kedden, azon az egyéni kiállításon, amelyet a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat részeként nyitottak műveiből a várban, a Varadinum Kulturális Alapítvány, az Ars Nobilis Egyesület és a Vármúzeum közös szervezésében.

boloni 1

Az ilyen alkalmak bizonyítják leginkább, hogy a művészi önkifejezés, s a munkába vitt lélek milyen nagy hatással lehet a közönségre, még akkor is, ha egyszerű díszletek, jelmezek, vagy bábok formájában nyilvánul meg. Bölöni Vilmos sajátos látás- és láttatás-módja meghatározó volt a legendás váradi előadások összképében, s ezt nem csak a keddi tárlat keretében kiállított korabeli fényképek és díszlettervek mutatták – melyek mai szemmel nézve is lenyűgözőek –, hanem az a tény is, hogy az általa megálmodott színpadi világ évtizedek múltán is mennyire élénken él még a váradiak emlékezetében.

Bölöni Vilmos színházi munkássága mellett ugyanakkor mindvégig hűségesen megmaradt szívbéli hivatásánál, a festészetnél is. A tárlaton kiállított tájképek, csendéletek, erőteljes formavilágú és textúrájú, elvont alkotások tucatjai mutatják a művészi alkotómunka sokoldalúságát és gazdagságát.

boloni 2

A tárlatnyitón Indig Dávid fiatal művészettörténész köszöntötte az egybegyűlteket, aki rövid bevezetőjében a Bölöni Vilmos által képeibe finoman „belopott”, mélyértelmű szimbólumok mesélőerejét emelte ki. Ezt követően Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat egykori művészeti igazgatója méltatta azt a több évtizedes művészi pályát, amely sok emlékezetes élménnyel gazdagította a váradi közönséget.

„Az ideológiai és anyagi korlátokat felülírva művészi látásmódja, kissé szürreális megfogalmazása minden esetben egyedivé, utánozhatatlanul varázslatossá tette és a kimagaslók fölé emelte munkáinak képi világát. A Svejktől a Szentivánéji álmon át sorozatban következő Lovagkirály, Rock Passió, Az a szép fényes nap, Hegedűs a háztetőn, A makrancos hölgy, A dzsungel könyve, a Bánk Bán, Árpád-házi Szent Margit, Három nővér, Tűz és Kereszt, Volpone, Kurázsi mama, Arany ember, Zárt tárgyalás, Tom Jones, Othello, A dada, Indul a bakterház, I. Erzsébet, Csárdáskirálynő – a teljesség igénye nélkül felsorolva, a legnagyobb színházi élményeink részeseivé tették alkotásait. Összetéveszthetetlenül Bölönis előadások voltak, a változó rendezők és darabok ellenére” – fogalmazott Meleg Vilmos.

boloni 4

„Sosem tájképeket akartam festeni, hanem megmutatni, éreztetni azt a hangulatot, ami körülövezte a különböző történelmi korokban ugyanazt a városrészt, ugyanazt a Körös-parti részt. Amikor az ember fiatal, akkor még minden gyönyörű. Még akkor is, ha a politikai, gazdasági körülmények nem a legmegfelelőbbek egy művésznek. Én nagyon jól éreztem magamat. Nagyon jó barátaim voltak, élveztem a munkámat, jó csapat volt Váradon” – nyilatkozta a tárlatnyitót követően Bölöni Vilmos.

boloni 3

„Nagyon szeretem a városnak ezt a múló hangulatát. Kevés város van a világon, ahol ennyire töményen és egységesen lennének jelen a szecesszió jegyei, ugyanakkor megvannak a világháború emlékei, a bombázások, amiket én is átéltem, megvan a deportálások hangulata. A festményeimben igyekeztem minél több arcát megmutatni ennek a városnak, egyáltalán nem a tájkép kedvéért, hanem a hangulatáért” – tette hozzá a művész, aki bár közel egy évtizede elköltözött innen, mégsem tud teljesen elszakadni szülővárosától, ahol ma is nagy megbecsülés övezi. „Aki váradi, az nem tud más lenni, az örök életében váradi marad. Váradinak lenni az egy külön identitás. Nem lehet elmesélni” – fogalmazott.

Bölöni Vilmos alkotásait május 21-ig tekinthetik meg az érdeklődők a nagyváradi vár fejedelmi palotájának földszinti kiállítótermeiben keddtől vasárnapig, 12–17 óra között.

Sz. G. T.