Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bérunióért magyarokkal Olténiában 2.

(folytatás csütörtöki lapszámunkból)

A szállásunk Motru városban több mint kielégítő. Este sajtótájékoztatóra vagyunk hivatalosak egy egyórás műsor keretén belül a TV SUD stúdiójában. Megy az egyenes adás, kérdések, feleletek. A magyarországi szakszervezeti vezetők elmondják miért is jöttek Olténiába és milyen összefogást szorgalmaznak. A helyi bányászszakszervezetek vezetője minden segítséget megígér a közös aláírásgyűjtéshez melyet, mint mondja magyarok kezdeményeztek nem csak a magyarok, nemcsak a bányászok, de minden munkavállaló érdekében.

Közben elindulnak a hozzászólások: – milyen magyar konspiráció ez megint?! Biztosan provokálni jöttek a román nemzeti ünnep előtt! Mosolygunk, az oltyán műsorvezető, szakszervezetis és mi magyarok is. Agyamba villan: ha valamelyik kötekedőnek eszébe jutna megnézni a facebookos oldalamat kész lenne a balhé. Nem így történik. Túl vagyunk rajta!

Közös vacsora, ismerkedés még több oltyánnal, bányásszal, szakszervezetissel, vagy ahogyan itt mondják „szindikátelnökkel”. Akarunk-e reggel egy bányász eligazítást megnézni? Hogyne!

Reggel ötkor ébresztő, meghívom a két magyarországit egy kávéra és aztán irány a külszíni fejtés. A szakszervezeti irodában egy újabb kávé mellett elmondják, hogy a közel 23 ezer bányászból már csak 12 ezren maradtak, de még így is veszélyben a működésük. Villamos energiából mind több kell, de ne szénből, és ne uránból állítsák elő! Hogy miből? Jön a sok zöldebbnél, zöldebb „ötlet”! Mi bányászok tudjuk, ismerjük a „dörgést”, a zöldek nem! Minél több elektromos kütyü, egyre több energia és persze a növekvő fogyasztást követi az együgyű, tiltakozás a szennyezés ellen. Minden megoldható, többletárral, ám egyszerűbb lenne a civilizációs kényelmek feladásával. A természetnek vannak, kell, legyenek korlátai, a modern embernek nem!

Összehívják a bányászokat, elmondják nekik, miért jöttek a magyarok, én is mondom a magamét, hogy voltam olyan mint ők, kívánom legyenek olyan nyugdíjasok mint én! Legyen minél, nagyobb a nyugdíj, kiabálja be egyikőjük! Nem, – szólok vissza neki, minél hosszabb! Derültség, értünk egymás nyelvén. Sűrű készfogásokkal válunk el egymástól.

Délelőtt még találkozásunk van a prefektúra és a megyei tanács vezetőivel. Minden a legnagyobb rendben zajlik le. Támogatásukról biztosítják a magyar kezdeményezőket és a helyi aláírásgyűjtőket. Az összejövetelen, ha már helyben vagyunk, a helyi szakszervezeti vezető kéri a megyei és állami képviselőket, hogy minden bányásznyugdíjasnak utaljanak ki 2 tonna szenet, télire. Élcelődnék, de hallgatok, én, mint uránbányász, fél kiló uránt igényelnék…

Még gyorsan széjjelnézünk a központban, megmutatják a Brâncuş parkot, a Zsil hídját. Közös ebéd. Mesélik, hogy miként csapták be a bányászokat a „bukaresti bányászjáráson” bányászruhába bújt szekusok. Verték a civileket a bányászok nevében! Elbúcsúzunk és indulás haza. Az utcán jövés, menés, pakolászás közben, megismernek bennünket a járókelők. Mondják, láttak bennünket a tévében, kezet szorítanak, gratulálnak, sok sikert kívánnak.  Mindjárt rövidebb az út hazáig. Legalábbis nekem Olténiától a Partiumig.

Gábor Ferenc, Köröstárkány