Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bemutatkozott az evangélikus óvoda

Nyílt napot tartottak szombaton a nagyváradi evangélikus óvodában, melynek keretében az óvodás korhoz közeledő gyermekek szülei betekinthettek az intézmény mindennapjaiba, s ízelítőt kaphattak azokból a vezérelvekből, amelyek alapján az ott végzett nevelőmunka zajlik. A gazdag programban kézművessátor, stafétajátékok, versenylehetőségek nyereményekkel, baba-mama foglalkozás valamint egy meseelőadás várt a gyermekekre.

„Tulajdonképpen már csak korlátozott számban vannak helyeink a csoportokban, úgyhogy inkább csak azt akartuk, hogy ezen a meleg, nyári délelőttön sétáljanak erre és a kicsi gyermekek játsszanak egy jót és meséljünk nekik” – nyilatkozta a Reggeli Újságnak Sziráczki Katalin, óvónő. A nap folyamán az intézmény nevelői egy-egy limonádé mellett elbeszélgettek a szülőkkel, s kötetlen körülmények között válaszoltak bármilyen felmerülő kérdésre.

bemutatkozott 4

„Magánóvoda lévén ugyanazt a tantervet követjük, mint az állami intézmények, emellett viszont nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges értékek átadására. Mi mindenképp gyermekközpontú oktatást folytatunk. A szabad játék és a mese szerepe elsődleges az óvoda célkitűzései között, miként az is hogy a gyermekek kapjanak egy kis hitbéli nevelést is” – hangsúlyozta a pedagógus.

„Nagyon jó ötletnek és lehetőségnek találom a nyílt napot, mivel így a szülők, akik óvodát keresnek a gyermekeik számára, első kézből ismerhetik meg azt az óvodát, ahova a gyermekük esetleg járni fog. Szerintem minden szülőnek fontos hogy a gyermeke a lehető legjobb körülmények között legyen óvodás. Mi a férjemmel együtt már több intézményben is jártunk és elsősorban azt figyeltük, hogy mennyire barátságos az óvoda, a gyermekek milyen körülmények között tudnak játszani, aludni, enni. Persze az sem másodlagos hogy milyen az udvar, hiszen a szabad levegőn eltöltött idő is nagyon fotos” – mondta el Puskás Ágnes, az intézményt szemrevételező szülők egyike, akit arról kérdeztünk, milyen szempontokat vesz figyelembe.

bemutatkozott 2

Az evangélikus óvodával kapcsolatban hozzátette „az udvar nagyon tetszett, mert csendes, nem hallatszik be az autók zaja, és biztonságosnak tűnik. Bent pedig nagyon sok játék van, s úgy láttuk, hogy a gyerekeket itt biztonságban lehet tudni. Az óvónők körbevezettek minket, megmutatták az összes termet, elmondták, hogy milyen plussz tevékenységek vannak, és hogy a magyar nyelv mellett románul is tanulnak valamennyit a gyermekek az óvodában. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert az életben szükségük lesz rá, hogy mindkét nyelvet tudják. Emellett van idegennyelv-oktatás is, lehet választani angol vagy német közül.” Az intézmény jelenleg két vegyes csoporttal és egy kiscsoporttal működik.

Sz. G. T.