Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Beigazolódott a papírforma

Az országos biliárdbajnok Ladányi „Robocop” János nyerte azt a nemzetközi tízgolyós versenyt, amelyet a nagyváradi Pool Clubban rendeztek az elmúlt hétvégén.
A megmérettetésen összesen 37 versenyző vett részt, köztük a a biliárdsportok romániai és magyarországi élvonala, valamint egy nagybányai származású, jelenleg Spanyolországban élő játékos, Ciprian Gîndac is, aki 2005-ben az ibériai ország bajnoka lett. A duplakieséses piramisrendszerben zajló verseny során a papírforma beigazolódott, és azok a játékosok kerültek dobogóra, akiket eleve is a legesélyesebbnek tartottak. Az elődöntőben Gîndac kikapott attól a temesvári Cristian Surdeatól, aki a nemrég rendezett Európa-bajnokságon legyőzte az aktuális világbajnokot lassú, már-már komótos játékával, nemcsak ellenfeleinek, hanem a nézőközönségnek is próbára tette a tűrőképességét Nagyváradon. A Ladányi és Surdea között zajló döntő végül rendkívül kiegyenlített és magas színvonalú küzdelmet hozott. A játékosok 8–8-ig fej-fej mellett haladtak – mindegyikük megnyerte saját törését. A mérkőzés hajrájában azonban Ladányinak sikerült elszakadnia ellenfelétől, és végül 11–8-ra nyert.
A verseny összdíjazása ezer euró volt, mely összegnek a felét a bajnok nyerte el. A maradék összegből pedig egészen a nyolcadik helyezettig díjazták a résztvevőket. A díjzottak listája a következő: 1. Ladányi János, 2. Cristian Surdea, 2. Ciprian Gîndac, 4. Daniel Ghirişan, 5. Oláh Gábor, 6. Lipták Zoltán, 7. Nándori Balázs, 8. Iulian Costea.
Sz. G. T.

A dobogósok, balról jobbra: Cristian Surdea, Ladányi János és Ciprian Gîndac

A dobogósok, balról jobbra: Cristian Surdea, Ladányi János és Ciprian Gîndac