Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bálok, vigadalmak ideje

Farsang időszakát éljük, bálok, vigadalmak idejét. Ötven-hatvan éves, sőt régebbi maskarabálok történeteiről az unokák is sokat hallottak.

Az Érmelléken mindig szerették megadni a módját mindennek, ami azzal magyarázható, hogy a vidék elszigetelt, lápos, mocsaras tájegység volt, ahonnan télidőben nem nagyon mozdulhatott ki az emberfia, még akkor sem, ha szánnal vagy hatos fogattal húzatta volna magát a vékonyra fagyott jégen. De megesett itt olyan időszak is, hogy akár hónapokig sem lehetett kievickélni egy-egy településről, kiváltképp nagyobb esőzések vagy olvadások idején. Ilyenkor a falvak, kisvárosok közösségei megtalálták a módját, hogyan üssék el az időt. Nem volt hiány ötletben, ami a szórakozást illeti. Bolondozásokkal, bálozással telt az idő. Volt itt vigadalom! A farsang nem egy-két napig tartó esemény volt, eltartott az akár két hónapig is. Disznótorok, bálok, névesték, megannyi alkalom volt kirúgni a hámból. Állt hát az ihaj-csuhaj, volt ürügy a vigasságra, báli alkalomra. A maszkabálok után jöttek az Anna-bálok, az arató, a szüreti mulatságok, Katalin-bálok és isten a megmondhatója, mennyi csizma, félcipő, selyemtopánka, férfiúi lakkcipő kopott el ezeken a táncos vigadalmakon, hacacárékon, dáridókon.

Illusztráció

Illusztráció

Hiedelmek

A farsangi időszakhoz sok népszokás, hiedelem, időjóslás és vigadalom fűződik Kárpát-medence-szerte, így az Érmelléken is. Bár a karneválok több nemzet kultúrájában is fellelhetők, amilyet a mi népünk őriz, párját ritkítja.

A hagyományok szerint a farsangi mulatságok végén még a telet is elűzzük, utat nyitva ezzel a kikeletnek, az új élet fakadásának. A farsang és az azt követő böjti időszak tehát a tél végére is utal. Innen adódnak a farsangot bezáró napok: Gergely-nap, hamvazószerda, virágvasárnap.

Köztudott, hogy a farsanghoz kapcsolódó zajos mulatságokat az ősi hiedelem hívta életre. Az emberek ugyanis azt hitték, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap legyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, alakoskodással, boszorkánybábu (kiszebábu) égetésével akarták elűzni ezeket.

A farsanghoz tehát sok hagyomány fűződik. A párválasztás mellett az íratlan szabályok felrúgása és kigúnyolása volt a legélvezetesebb. Az álarcok és a maszkok viselése is erre vezethető vissza: a névtelenség, az „arctalanság” biztosította mindenki számára a féktelen mulatozást, tivornyát.

Illusztráció

Illusztráció

 

Áll a bál!

A fiatalokat nemigen lehetett a ház körüli munkára kapacitálni, mert folyton csak a mulatozáson, a bálozáson járt az eszük, mesélik az éltesebbjei manapság. De még az idősebbeknek is, hisz mit is tehettek volna a hosszú téli estéken, minthogy elkísérik a lányokat a bálba. Muzsikusok akadtak bőven, az iparos otthonok vagy egy-egy porta „nagy háza” is megfelelt a célnak, de más helyeken is hamar kész volt hacacáré. Az idősebbek nem táncolni jártak, inkább a fiatalokban gyönyörködtek, vagy a lányokat gardírozták, mert az úgy volt szokás abban az időben. A vigasságnak tehát se vége, se hossza nem volt ebben az időszakban. Manapság nem is tudják felfogni az emberek, hogy így is lehetett élni – sóhajtják néha az idős emberek, ha szóba jönnek azok az évek. Mindegy volt, iparos, földműves, olyan szépen elszórakoztak azok… Nem kellett egymástól tartani. Legfeljebb a legények akasztottak néha tengelyt egy-egy szép ábrázatú leány miatt, de nagy szó volt az is, hetekig beszéltek róla a faluban – emlékeznek vissza a nagymama korú nénikék, ha faluhelyen kiülnek néha a lócára.

 

Az arisztokrácia báltörténete

A mai értelemben vett bálozási szokások elterjedését XIV. Lajos (1643–1715) korától számítják. Az első operabál (1715) megrendezése is a francia arisztokrácia nevéhez fűződik. A bécsi udvar a 18. század közepén vezette be a farsangi nyilvános bálozást. Kezdetben ezek kifejezetten zárt körű rendezvények voltak, ami alatt nem valami kirekesztést kell érteni, hanem azt, hogy a különböző társadalmi osztályok, egyesületek, mesteremberek és magánemberek csak a közéjük tartozókat hívták meg. Azokból az időkből medikusok, jogászok, kereskedők, asszonyi egyesületek, magányosok stb. bálját ismeri a história.

A bálőrület azt eredményezte, hogy Budán és Pesten a 18. század végére már 684 – főleg főúri paloták szalonjaiban állt a bál, 1800-ban pedig már 800 körül volt a számuk. A lendület egészen az első világháborúig tartott, azt követően folyamatosan csökkent az effajta mulatságok iránti érdeklődés. A második világháborútól a rendszerváltásig szinte csak a jogászok és orvosok báljait jegyezték, ma viszont ismét kezdenek visszahonosodni e nemes vigasságok.

Illusztráció

Illusztráció

 

A keményített szoknyáktól a selyemviganókig

A bál úgymond az eladó lányok kirakata volt, és a kirakatba kitett „holminak” vonzónak kellett lennie, hogy vevőre találjon. A társadalmi ranglétra alsó és felső fokán is ez volt a divat.

A lányoknak tehát igyekezniük kellett, hogy a lehető legjobban nézzenek ki. Faluhelyen a módosabb lányok beérték egy gazdagon hímzett felső szoknyával, pruszlikkal, nyakba való kalárisokkal, szépen azsúrozott, papírformára keményített alsószoknyákkal is. A szegényebb leányok inkább csak házaknál vagy csűrökben rendezett táncmulatságokon keltek el, abban, ami éppen rajtuk volt.

A középosztály hölgyeinek már nem illett kétszer ugyanabban a báli ruhában megjelenni. A lányoknál, asszonyoknál sok dologra volt szükségük ahhoz, hogy úgy érezzék, kifogástalan a megjelenésük.

Az arisztokraták világában a gazdagon díszített báli ruhát drága anyagból, selyemből, bársonyból, kreppből, brokátból vagy atlaszból varrták, a két utóbbiból készültek a cipellők is. A bál jó alkalom volt a drága ékszerek mutogatására: nemcsak nyakéket, karkötőt, fülbevalót, brosst viseltek ilyenkor, hanem fejéket is. A fiatal lányok általában nem hordtak feltűnő ékszert, ők élő virágokat tűztek a ruhájukra és a hajukba, ami télen nem volt olcsó mulatság. Nem viselhettek élénk színű ruhát, mint az érett hölgyek, csak fehéret, rózsaszínt, világoskéket, esetleg a zöld és a sárga halvány árnyalatait. A ruha testhez igazítása, a bonyolult frizura, a szépítkezés, az élő virágok feltűzése a nap nagy részét igénybe vette. Nem volt hát egyszerű a bálozás a fiatal lánynak, fiatal asszonynak.

Kaffka Margit (1880–1918) írja a Színek és évek című regényében (cselekménye javarészt az Érmelléken játszódik), hogy amelyik leány nem kelt el az első bálját követő szezonban, sokat vesztett az ázsiójából.

Manapság az újra divatba jött bálok már nem erről szólnak. Ami megmaradt a régi idők szokásaiból az az, hogy alkalom nyílik arra, ki-ki megmutassa mennyiben több a másiknál.

Sütő Éva