Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bajban az ifjúsági szervezetek – Lubickolnak a szürkeségben

Még nem öregedtem ki a hivatalosan fiataloknak nyilvánítottak sorából, ugyanis még van pár évem a 35-ig. Szeretem a mozgalmas életet, a kihívásokat, és még mindig keresem a helyem a világban, annak ellenére, hogy a munkám napi sok-sok órán át egy íróasztal mellé láncol. Mindig is szerettem az ifjúsági rendezvényeket, mert tele voltak energiával, jókedvvel, jókat lehetett szórakozni, és alkalomadtán tanulni is. Olyannyira tetszett ez a civil ifi világ, hogy jómagam is aktív részese voltam közel másfél évtizeden át – főleg Nagyszalontán. Mindenben benne voltam, csak szervezzünk valamit, így lettem takarító, jegyárus, hivatalos székpakoló, függönyfelelős, rendfenntartó és mindenféle egyéb, a kulimunkára alkalmas szaktekintély. Aztán lettem ötletgazda, szervező, megtapasztalva e műfaj (manapság inkább iparág) minden velejáróját, voltak nagy sikerek és oltári nagy bukások is. Néha nagyon jó programot hoztunk össze, máskor a kutyát sem érdekelte, de mindenki tudta, ha csinálunk valamit, akkor abban a szívünk-lelkünk benne van. Éppen ezért nemcsak a magyarok, hanem még a szalontai román fiatalok jelentős része is a mi programjainkra járt el szórakozni, sportolni, ismerkedni, csajozni vagy pasizni.

Ma már más a helyzet. Sokáig azt hittem, azért látom így, mert bár a statisztika és az európai jogi szabályozások szerint még fiatal vagyok, tulajdonképpen már kiöregedtem a mai, hétköznapi értelemben vett fiatalság sorából. Szerencsére nem teljesen így van, bár az kétségtelen, az évek múlásával még én sem fiatalodom. Az azonban biztos: megváltozott az ifi társadalom, módosultak a fogyasztási szokások, és erre jó ideje próbál gyógyírt találni valamennyi ifjúsági szervezet, egyelőre semmilyen eredménnyel.

Bihar megyében egy-két kivételtől eltekintve az ifi szervezetek elnémultak, kimúltak, elmúltak, megszűntek, és ahol még van ilyen, az is kínkeservesen tud valamit úgy megszervezni, hogy az valós érdeklődést váltson ki. És most nem beszélek arról, hogy egyes településeken az ifjúsági szervezetek átveszik mások feladatait, és olyan programokat (is) szerveznek, amelyek nem(csak) a fiataloknak szólnak. Mert azt is ki kell emelni, vannak példás, fiatalok alkotta csoportok, amelyek magukra vállalják azokat a terheket is, amelyeket tulajdonképpen nem nekik kellene hordozniuk, de más már nem visel. A szép cél, ami annak idején minden Bihar megyei ifi szervezet megalakulásánál megfogalmazódott, mégpedig a „fiatalság érdekeinek képviselete”, ma már csak szlogen, semmi több. Sajnos.

Igaz az, hogy vannak – erőtlen – próbálkozások itt-ott arra, hogy a fiatalság hangsúlyosabban legyen jelen a közéletben, de ezeknek a kezdeményezéseknek a sikere szinte csakis a helyi vezetőkön, a polgármestereken múlik. És mint ilyen, a vezetők általában akkor látják meg a potenciált a fiatalságban, amikor éppen szükségük van rá, általában választások előtt – plakátozni, kopogtatni, szórólapozni, széket pakolni, rohangálni stb. És a vezetők azt hiszik, ha szerveznek egy bulit a fiataloknak, akkor azzal ki is egyenlítették a számlát. Pedig a fiatalság – a jövő nemzedék! – sokkal többet ér egy köszönőpartinál, hiszen a mai felnőttek, a rutinos idősek is egyszer visszavonulnak, és kell a friss erő.

Az elnyomottság, a pénzhiány, a „kiéheztetés”, valamint a virtuális világ térhódítása együttesen nyomta rá bélyegét a civil ifjúsági mozgalmakra, szerveződések tevékenységére. Mondogatják is, hogy „ma már semmi sem érdekli a fiatalokat”, vagy hogy „nem lehet kimozdítani az ifjúságot”. Ezzel egyébként nem értek egyet. De különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik a nagyvárosoktól távolabb, netán szórványban élnek. A sok megpróbáltatás és a nem megfelelő vezetői hozzáállás miatt az ifi szervezetek, mondjuk ki bátran: kiüresedtek. Legalábbis tájainkon, Biharban és a Partiumban, de ahogy hallom, másutt sem jobb a helyzet.

Nem áll szándékomban megsérteni azokat az ifi vezetőket, akik tényleg próbálnak valamit tenni. Sok ismerősöm, barátom van közöttük. De szembe kell nézniük a valósággal: egy-egy tábor, koncert, kisebb „fesztivál”, alibi-rendezvény megszervezése koránt sem elegendő ahhoz, hogy az általuk elméletileg képviselt fiatalságot megszólítsák. Arról nem is szólva, hogy az érdekek képviselete egészen mást jelent.

Nincsen nálam a bölcsek köve, ezért nem is tudok pontos receptet arra, mit kellene tenniük annak érdekében, hogy az ifjúsági szervezetek renoméját visszaállítsák, és olyan programokat szervezzenek, amelyek százával, ezrével vonzzák a fiatalokat – talán ezekre a nagy tömegrendezvényekre nincs is már akkora igény, mint a kisebb, meghittebb szakmai programokra. A rendezvényszervezés manapság olyannyira pénzfüggő, hogy kellő támogatók és támogatások nélkül egyszerűen nem lehet minőségi, izgalmas, érdekes lehetőséget kínálni, nem is beszélve arról, hogy konkurálni lehessen az egyre nagyobb tömegeket elérő nagy fesztiválokkal – a környéken Kolozsváron, Bonchidán, Debrecenben vagy akár az immár nem bevehetetlen messzeségnek tűnő Bukarestben és Budapesten.

Az ma már tisztán látszik: a súlyukat és tevékenységüket vesztett vidéki ifjúsági tömörülések jelenleg és még egy ideig biztosan képtelenek lesznek kitörni a szürkeségből, miközben a fiatalokat nagyon gyorsan elszipkázzák a forgalmas, pörgős életet kínáló nagyvárosok, a változatos egyetemi központok.

Egyvalamit azonban tudok: hiányzik a cél, az ügy, amelynek mentén közösséget, mozgalmat lehet építeni. És ehhez a hiányhoz nagyban hozzájárul az országos szervezetek térvesztése, átpolitizáltsága, hogy „a nagy ifi vezetők” a struktúrák élén csak ugródeszkának használják a rendszert, és kevésbé érdekli őket maga a fiatalság és annak ügye, mint a hírnév, az ismertség megszerzése a politikai szerepvállalás felé vezető úton. Nem jól van ez így…

A szervezeti építkezésről azt szokták mondani, az az életképes, amelyik alulról kezdődik. Én most azt mondom, leghamarabb és legsürgősebben a legfelsőbb szinteken kellene gyökeresen változtatni, rendet tenni, kitűzni az irányt, amely felé mondjuk a legnagyobb ifi tömörülés, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vinné a fiatalokat, és a kristálytisztán meghatározott ügyet, a mozgalmat „le kell vinni” egészen a legalsó szintekre. Úgy, ahogyan azt a fiatalok elvárják. Úgy, ahogyan valóban a sajátjuknak érezhetik a tartalommal megtöltött szervezeteket. Úgy, ahogy „annak idején” voltak elképzelések, ötletek és tervek, amelyek eléréséért közösen síkra lehetett szállni. És emellett jól elfér még a szórakozás is.

Borsi Balázs