Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bacchustól Doberdóig, avagy Sanyi a kutyák réme

Sanyi, a félnótás kocsmalakó igényes fickó. Úgy tartja, csak egyszer él az ember, s ha már él, hát adjon is magára. Fakult nyári cseszton sapkáját a hideg évszakra való tekintettel skandinávra cserélte, melynek következtében az utca kutyái csak még inkább megveszekednek tőle. Ugyanis a kapuk előtt, ahol csak nagy nehezen lehet elengedni egy-egy szilvafát, már nem a szokványos Sanyit ugatják, hanem a skandinávsapkásat. Igaz, a borgőz után ítélve már minden utcabéli ebnek illene felismerni örökös bosszantójukat, még divatos északi fejfedője ellenére is, ám az a kutyaszomorító füles sapka valahogy sehogyan sem illik a házőrzőkbe rögzült Sanyi-képbe. S ha a szokásos állapotában a villanypózna is útját állja, vagy netán a kapuoszlop adja a másikat, az ebadta acsarkodó jószágok csak még inkább felbőszülnek, kiváltva ezzel a házbéliek rosszallását, méltatlankodását, ki-kinézve Sanyira, hogy menjen már, menjen már, le ne feküdjön a kapu elé.

Volt is, van is ribillió minden alkalommal, amikor bacchusi stádiumában befordul az utcába, kipihenni „fáradalmait” valamelyik árokban, ami a hideg ellenére sem okoz neki különösebb gondot, hisz a kabátja alá rejtett borosüveg fűtőtest gyanánt is szolgál a mínusz fokokban. Ilyenkor jobb híján a kutyákat szidja, méghozzá névre szólóan. Télen, nyáron neki áll a világ, s ha olykor esősre vált az idő, a legkisebb pocsolyát is megtalálja, hogy semmilyen értelemben meg ne ússza meg szárazon. És az sem utolsó élvezet számára, ha az udvarbéli ebek a kerítést szaggatják miatta, amikor szitkozódva kászálódik felfelé a sárból.

Újév estéjén aztán egy utánfutós kocsi állt meg az árok mellett, ahol Sanyi éppen hanyatt fekve vallatta a csillagos eget, magyar hazája merre léte felől. A jóemberek kiszálltak az autóból és feltették az utánfutóra, majd elindultak vele lakhelye irányába. Mint akinek se bú, se kár, Sanyi tovább bőgte a januári fagyos estébe a doberdói nótát, amit az utca kutyái természetesen ellenük való offenzívának minősítettek, és haragjukban nem győzték felülmúlni az amúgy is fülsajdító bömbölést. Odébb még hallatszott, amint átvált a látod édesanyám emberbúsító kesergőre, majd elcsendesedett az utca.

Ennek is jól kezdődik az újesztendő, gondolom tovább baktatva ugyanabba az irányba, amerre Sanyit elvitte az utánfutó, megelőzve e gesztussal Szent Mihály lovát, ugyanis meg is fagyhatott volna a meglehetősen hideg éjszakában.

Erős istenség ez a Bacchus, villan át az agyamon. Gondja van az övéire. Nem is csoda, hisz egyetlen istenségnek nem áldoznak ennyit szerte e világon, mint „őszentségének”.

Sütő Éva