Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Az út is fontos, nemcsak a cél…

Lelketlen tanterv – így tudnám jellemezni a saját iskolai éveimet.

A tanterv az intelligencia szűk mezsgyéjére korlátozódott, egy intellektuális gyakorlat volt. A „fej” intelligenciájára koncentráltunk. Logikát és műveltséget tanultunk. Számokat és tényeket memorizáltunk. A szív intelligenciájáról és a belső hangunk megtalálásáról vajmi keveset hallottunk. Változott-e valamit a mai iskolai rendszer? Mit tehet a pedagógus, aki változtatni szeretne? Vajon hozzá tud-e járulni ahhoz, hogy a gyermeknek ne csak az „adatbázisát” gyarapítsa, ahonnan elő lehet kapni ilyen-olyan információkat, amelyek majd sikeressé s eredményessé teszik a vizsgát, hanem fejlessze azon képességeit, hogy saját sorsát pozitívan irányítsa belső hangját követve.

„Milyen zavaró ellentét feszül a gyermek sugárzó intelligenciája és az átlagos felnőtt gyenge mentális képességei között” – figyelte meg Sigmund Freud.

Mindannyian sugárzó intelligenciával születünk. A tanulás és fejlődés iránti vágy spirituális DNS-ünkbe van kódolva. A pszichológiai tanulmányok szerint a három év alatti gyermekek átlagosan 390 kérdést tesznek fel naponta. A gyermekek nyitottak, kíváncsiak, szívesen tanulnak, és ezt a szokásukat vagy kiöljük belőlük, vagy megerősítjük a reakcióinkkal.

A kisfiúknak és kislányoknak szükségük van egy tündéri keresztanyára, aki támogatja a tanulási törekvéseiket. A tündérkeresztanya lehet egy szerető szülő, egy csodálatos tanár, vagy akár egy nagynéni is. De megjelenhet egy cuki kiskutyus, egy hangszer vagy más hobbi formájában is.

Mennyivel eredményesebb lenne a tanulás, ha a gyerek maga választhatná meg a tantárgyat, amit szeret. Végre számára érdekes dolgot tanulhatna. Ha a tanulást nem a karrier vagy a jövőbeli kereseti lehetőségek inspirálnák, akkor minden ember a saját útját járhatná hallgatva a belső hangra.

Hogyan lehet mégis lelket vinni a tantervbe? A pedagógus személyiségével. A tanító nemcsak a tudásával okit, belső erejével, szeretetével nevel, alakít. Amelyik gyermeket szeretik a nevelői, az egészséges és sikeres lesz mentálisan, érzelmileg egyaránt, akkor is ha nem lesz egyetemi végzettsége. Végső soron ez lenne a célunk: boldog, elégedett emberekké nevelni. Ehhez viszont nem elég az iskola. Aki nem fogadja el, hogy egész élete egy tanulási folyamat, hogy bukni kell ahhoz, hogy feljebb tudjunk mászni, hogy a szenvedés is szükségszerű, hogy minden értünk és miattunk van, az mindig máshol fog felelőst találni, kívül, és mindig elégedetlen lesz. Ki lehetne a felelős a sikertelenségért, ha nem a szülő, a tanár, az iskola, a kevés lehetőség, és sorolhatnám. De hányan ismerik be, hogy Én magam vagyok a felelős mindenért, ami történt, és nem történt velem.

Az iskolában már sokat tehetünk azért, hogy fejlesszük mindazokat a képességeket, amelyek segítenek minket az úton. Az egyik az érzelmi intelligencia fejlesztése.

A hagyományos és érzelmi intelligencia nem mindig jár együtt. Míg a hagyományos intelligencia körülbelül fele-fele arányban köszönhető az öröklődésnek és a neveltetésnek, vagy a környezeti tényezőknek, az érzelmi intelligencia csak minimálisan függ a velünk született adottságoktól. Elsősorban neveltetésünk, szocializációnk során fejlesztjük, viszont felnőttkorban is nagyon jól kezelhető. Tény, hogy sikeresebbek lehetünk, ha fejlesztjük érzelmi intelligenciánkat. Jobb emberekké is válhatunk, hiszen jobban megértjük mások érzéseit, és ennek megfelelően tudunk velük viselkedni, jobb kapcsolatokat alakíthatunk ki. Ezenfelül pozitívan hat a párkapcsolati, munkahelyi és családi légkörre is, hiszen magasabb érzelmi intelligenciájú emberek jobban kezelik a konfliktusokat, képesek jobban elfogadni és megérteni egymást. A cél az, hogy érzelmeink megértésével és tudatos használatával, valamint mások érzelmeinek megértésével egy hatékonyabb kapcsolati rendszert alakítsunk ki.

A folyamat megértéséhez és érzelmi intelligenciánk fejlesztéséhez látnunk kell alapvető feladatainkat:

  • Megismerni az érzéseinket – felismerni érzelmeinket és érzelmi állapotainkat, kapcsolatot teremteni érzelmek, gondolatok és tettek között.
  • Irányítani, kezelni az érzéseinket – kezelni a felmerülő érzéseket, szükség esetén háttérbe szorítani, ami nem kívánatos, a kívánt érzelmi állapot elérése.
  • Motiválni saját magunkat – irányítani az érzelmeinket céljaink elérése érdekében
  • Felismerni mások érzéseit.
  • Kapcsolatok kezelése – konstruktívan kezelni mások érzéseit.

Amikor egy szituációban vagyunk, ritkán használjuk tudatosan az érzelmeinket. Nincs idő arra, hogy végiggondoljuk, elemezzük a helyzetet, saját érzéseinket és mások érzéseit felülvizsgálva. Így előnybe kerülhetnek azok, akiknek ez adottságaiknál fogva vagy rutinból jobban megy. Azonban az utólagos analizálással is sokat léphetünk előre.

A sikerhez vezető út egy hosszú folyamat. A gyerekeknek mesével lehet ezt demonstrálni. Így szól a történet:

Egy haldokló farmer magához hivatta fiait, hogy megossza velük nagy titkát:

-Elástam a kertünkben egy kincses ládát. Sajnos már nagyon öreg vagyok a kereséséhez, és nem emlékszem, hova rejtettem el. Kérlek benneteket, hogy a temetésem után keressétek meg a kincseket.

Így is történt. Eltemették édesapjukat, majd elkezdték felásni a kertet. Nagy volt a kert tele szőlőtövekkel, így felosztották egymás között a területet. Amikor mindent felástak, szomorúan állapították meg, hogy itt bizony semmi sincs! Közben telt-múlt az idő, a szőlőlugas egyre szebb és zöldebb lett. A szőlőtövek egyre nagyobbak és erősebbek, a szőlő egyre finomabb és zamatosabb. Végül hatalmas vagyonért eladhatták a termést!!!

Még soha senki nem lett sikeres hétfőről keddre. Lehet, hogy a siker egyik napról a másikra megnyilvánult, de az odáig vezető út már érlelődött a felszín alatt. Ez az út a sikeresség folyamata. A fociban sem a gól pillanata a legnagyobb siker, amikor a labda benn van a hálóban, hanem az út a játékos cipője és a kapu között. Ez az a folyamat, ami nélkül nem lett volna gól. Az álmodozók a célokra gondolnak, míg a sikeresek irányítják a folyamatot.

Egyébként a sikertelenség nem szégyen, csak roppant kellemetlen…

Szabó Adél Emese