Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Az Úr útjának készítése a lélek mélyén…

„Az Isten csak akkor fog szívembe szállni, ha az elcsendesedett. Az Isten születése a hallgatás legbensőségesebb terében történik… Isten csak a szívem mélyén – ahová a felszín zaja már nem jut el – akar bennem emberré lenni.”  (Anselm Grün)

Hagyománnyá vált, hogy az adventi időben  a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai számára lelki napot tartanak, lehetőséget nyújtva az elcsendesedéshez. December 18-án, a téli vakáció előtti napon az V–XII. osztályos diákok öltöztették ünneplőbe lelküket.

Az V–VIII. osztályosok lelki felkészülését a Vár-Lak Ifjúsági Központ fiataljainak népi betlehemese, a Varga Cecilia tanárnő által vezényelt kórus szép karácsonyi énekei és a VII. B osztály tanulóinak A betlehemi csillag nyomában című misztériumjátéka biztosította, amit Nagy Enikő osztályfőnöknő és Tari Böbe nővér irányított. Számukra szentmisével zárult a lelki nap, amit Bartha Szabolcs lazarista atya celebrált, – aki a gyóntatásban is segített Szabó Ervin spirituális atyának –, arra hívta fel a figyelmüket, hogy karácsonykor ne felejtsenek el ajándékot vinni Jézusnak.

A XI. B osztály tanulói a Kett-módszer segítségével hangolódtak rá a lelki napra, a betlehemi csillagot követték a pásztorokkal, a királyokkal, akik elindultak, mert hitték, hogy a csillag elvezeti őket Jézushoz. A csendben, a Jézust jelképező gyertya fényénél, a lélek mélyén rejlő, legértékesebb kincsek is felszínre kerültek, amelyek az aranynál, a tömjénnél és a mirhánál is értékesebbek. Az ajándékok jelképes elhelyezése után mindenki meggyújtott egy kis mécsest, jelezve azt, hogy a fényt, a világosságot szeretné magával vinni, amit Jézus ajándékozott a világnak. A szentmisén tovább folytatták a megkezdett utat a IX–XII-es diáktársaikkal együtt, akik számára a nap utolsó mozzanata a Szent Ferenc Karácsonyának bemutatása volt, melynek során a X. B és a XI. B teológia szakos osztály tanulói osztályfőnökeik Kovács Márta és alulírott irányításával felelevenítették Szent Ferenc életéből azt a jelenetet, amikor az itáliai Greccióban 1223-ban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így „alkalmi színészekkel” felelevenítették a szent éjszaka eseményeit. Az egykori események átélése hozzásegítette a diákokat, hogy saját szívükben is elkészítsék a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded.

Benedek Ramóna hitoktató