Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Az újságíró is közszereplõ

RÁCZ ÉVA a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szeptemberben megválasztott új elnöke. Mind az írott sajtóban, mind a rádiózásban jelentõs tapasztalatokkal rendelkezik, és egy olyan személyiség, akinek lehetõsége volt a mikrofon túlsó oldalán is helyet foglalni, hiszen mind a kormányfõtitkárságon, mind politikai kampányokban komoly szerepet töltött be az utóbbi években, jelenleg a Kolozsvári Rádió mûsorvezetõje, szerkesztõje. A szakemberrel, aki a Babeº–Bolyai Tudományegyem Politika-, közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának is tanára, a sajtó helyzetérõl és az újságírókra nehezedõ problémákról, illetve etikai kérdésekrõl beszélgettünk.

RÁCZ ÉVA

RÁCZ ÉVA

– Azzal, hogy megválasztották a MÚRE elnökének, egészen más súlyt kapott a véleménye a romániai magyar sajtóról. Miképpen jellemzi a média jelenlegi állapotát?

– Szerkezetét tekintve jó, hogy minden szegmens jelen van, földrajzilag mindenhol mûködik a magyar sajtó, a különbözõ orgánumokat tekintve pedig van írott sajtónk, rádiónk, televíziónk és internetes portáljaink. Ez az, ami jó. Sok kritika is éri a romániai magyar sajtót, és nem mondhatom, hogy nincs benne igazág. Például az interneten nagyon elterjedt a hivatkozás nélküli utánközlés, átvétel, úgy tûnik, mintha újságíróként elfelejtettünk volna utánajárni dolgoknak, kényelmessé váltunk. De hadd’ védjem is meg az újságírókat, egyáltalán nincsenek túlfizetve, nincsenek azok a gazdasági körülmények, hogy jól éljenek a szerkesztõségek, és ezen belül tehát az alkalmazottak sem. Ezzel együtt fájdalmas, hogy egyre kevesebb a riport, kevés az az ember, aki terepen saját anyagot felderít, és ha igen, akár ezt nem is értékelik.

– Az is sokat számít, hogy a praktizáló újságírók jelentõs része szakmáját tekintve nem újságíró…

– Ez még nem lenne gond. Nem vagyok meggyõzõdve arról, hogy négyéves újságírói képzést kell kijárni azért, hogy újságíró legyen valaki, de kell valamilyen ismereteket szerezni ahhoz, hogy a szakmában elhelyezkedjen, akár az írott sajtóban, akár audiovizuálisban. Ebben biztos vagyok.

– Ha hiányoznak az alapismeretek, nyilván nem várhatjuk el, hogy valaki riportokat készítsen…

– Ha az alapokat tekintjük, máris ott tartunk, hogy mit tekintünk fontosnak. A képzéseket össze kell hangolni azokkal az elvárásokkal, amikkel újságíróként önök szembesülnek. Mert soha ne felejtsük el, nekünk azért kell tudni, hogy milyen az újságíró, mert ha õ tudja, hogyan nyúljon egy témához, akkor lesz olyan az az írás, ami az olvasónak, a hallgatónak, a nézõnek információt ad. Önmagában az újságíróképzés – de lehetne akár a mérnökképzésrõl is beszélni – fontossága, hogy olyan kollégákat adjon, akik tudják, mi a dolguk. Tehát az újságírókat úgy kell képezni, hogy helyesen fel tudják mutatni a társadalom tükrét.

– Az elektronikus média térhódításával más értelmet nyer az újságírói szakma. Ön kit tart újságírónak?

– Az, hogy ki az újságíró, fontos kérdés, de az elsõ dilemmám az, mit tekintünk sajtónak és mit nem. A klasszikus értelmezés szerint a sajtónak megvannak a sajátosságai, az, hogy rendszeresen jelenik meg, az, hogy gazdasági érdekek mentén mûködik, az, hogy közérdekû, a köztájékoztatás a célja. Hogy ki az újságíró? Lehet arról beszélni, hogy kinek van róla diplomája vagy ki az, aki a sajtóban dolgozik, de ez a kettõ sok esetben nem fedi egymást. Lehet, jogosabb újságírónak tekinteni azt, aki ebben dolgozik, és hasznosat alakít, mint azt, akinek pusztán diplomája van errõl, és nem is dolgozik a szakmájában.

– Hogyan látja a nyomtatott sajtó jövõjét?

– Szeretem az újságot, ugyanúgy, ahogy a könyvet is, a nyomtatott papír szagát. Sivárnak találnám azt a világot, ahol ez nincs jelen. Fáraszt a képernyõn olvasás, és jobban át is látom a papírra nyomtatott szöveget. Tehát nyilvánvaló, hogy hozzám emberként ez közel áll, ettõl még tisztában vagyok azzal, hogy a sajtótermékek egyik problémája a nyomdaköltség. Súlyosak a gazdasági nehézségek, de valamiért erdélyi sajátosságként – a visszajelzések szerint – nagyon sokaknak szükségük van a nyomtatott újságokra.

– Az „online sajtó” elterjedésével átértékelõdött a nyomtatott lapok szerepe, nem versenyezhetnek az internetes portálokkal, és nagyon szûk az a réteg, amely valóban a papíralapú újságokból tájékozódik.

– Igen. Kérdés, hogy a mai húszévesek olvasnak-e még papírújságot, mint régebben, vagy mint annak idején a kávéházakban, vagy már mindent az okostelefonon néznek meg. Teljesen egyetértek azzal, hogy a hírversenyben jelentõs hátránynyal indulnak a nyomtatott lapok, és át kellene értékelni a napilapok szerepét. Lehet, hogy sokkal inkább a hetilapok, az idõszaki kiadványok azok, amelyekre volna jelentõsebb olvasói igény.

– Mi például átértékeltük a hírlap szerepét, a közéleti hírekre kevesebb, míg ezek magyarázatára, a témák körbejárására igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni. De általában véve kevés a szakember, akinek megvan a képessége, hogy átlássa az összefüggéseket.

– Ezt inkább emberi tulajdonságnak látom, ami képessé teszi arra, hogy újságíró legyen. Mert kevesen látnak át összefüggéseket, és még kevesebben tudják ezt újságíróként úgy kifejteni, hogy az a befogadót is elgondolkodtassa.

– Ha már az emberi tulajdonságnál tartunk, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy az internetes médiát semmi sem szabályozza, és ezért rengeteg erkölcsi vétséget követnek el egyes kollégák, az álnéven hozzászólókról nem is beszélve. Melyek lehetnek azok a lépések, amelyek révén úgymond normális mederbe lehet terelni az online sajtó ügyét, hogy közben ne kiáltsanak cenzúrát vagy ne beszéljenek a véleményszabadság korlátozásáról?

– Kövezzenek meg, de én szükségesnek tartok valamilyenfajta szabályozást. De ennek nem kell feltétlenül érvényesnek lennie mindenkire. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, mi a sajtó és mi nem az, ki az, akit újságírónak tekintünk az interneten is és ki az, akit nem. Ezeket a vitákat a MÚRE-n belül meg lehet szervezni, a szervezeten belül kell ezeknek a vitáknak helyet adni. Látok erre hajlandóságot a kollégák részérõl, éppen azért, mert nap mint nap beleütköznek abba, hogy az anyagaikat felhasználják hivatalos és nem hivatalos helyeken és sajátként kezelik. Az internetes szabályozás általában véve nálunk még nagyon kezdetleges, de nem lehet valamit kontrolálatlanul hagyni, elburjánzani. A mai sajtópréri egy kicsit elvadult. Ha nekiállunk gazdálkodni a saját területünkön – a MÚRE az újságírókkal és a sajtóval kell foglalkozzon –, akkor elérhetjük azt, hogy ez a préri gondozottabb hatást keltsen és értékeket teremjen. Úgy gondolom, nem lehet ezt halogatni. Ami a konkrét témát illeti, már a szeptemberi közgyûlésen úgy álltunk fel az asztaltól, hogy megmaradt bennünk az az igény, miszerint a következõ tanácskozást éppen az online felületekrõl és az internetes etikai vétségekrõl szervezzük meg bõvebb körben. Most ezen dolgozunk, ehhez keresünk szakértõket, helyet, és várjuk azokat az újságírókat, akik azért akarnak tanulni errõl, hogy ezáltal neveljék az olvasó közönséget.

– Mi a helyzet a közösségi médiával, ahol sokan, az újságírók is sokkal szabadabban, az etikai szabályzatokra sokszor fittyet hányva nyilvánulnak meg?

– A MÚRE-n belül mûködik egy Etikai Bizottság, és a szervezetnek van egy Újságírói etikai kódexe, amit nem mi találtunk ki, hanem másokkal együtt alkottuk meg. Egyfelõl az utóbbi idõben látjuk, hogy ennek a kódexnek, bár sokszor újították, a gyorsulás miatt ismét szükség van a felújítására. Másfelõl van már arra precedens – bár a példa nem biztos, hogy épp a legmegfelelõbb –, hogy a politikus a saját közösségi oldalán is közszereplõ, ilyenként nyilvánul meg, „nem lehet magánember”. Egy újságíró is közszereplõ, és úgy gondolom, hogy ugyanazok az etikai elvárások, amelyekhez tartja magát a szerkesztõsége, érvényesek kell legyenek rá akkor is, amikor a saját közösségi profilján bejegyzéseket ír.

– Mint ahogy a lelkész akkor is lelkész, amikor nincs rajta a palást…

– Pontosan. Amikor az egyetemen a hallgatókkal arról beszélgettünk, a sajtószóvivõ meddig sajtószóvivõ, a diákok õk maguk jöttek rá, hogy mondjuk Kis János, amikor reggel kilép lakása ajtaján, akkor is sajtószóvivõ, nemcsak akkor, amikor a kamerák elé áll. Ezt tartom érvényesnek az újságírók viselkedésére is.

– Mert ez nem pusztán szakma vagy hivatás, hanem életforma. Nem különböztethetõ meg az újságírói vélemény a magánvéleménytõl, ellenkezõ esetben ez egy tudathasadásos állapot lenne, mint például Victor Ponta miniszterelnök múltkori megnyilvánulása Verespatak ügyében…

– Az is furcsa helyzet volt, amikor azt mondta, miniszterelnökként elõterjeszti a verespataki cianidos aranybánya-beruházásról szóló törvénytervezetet, a következõ pillanatban meg azt mondta, képviselõként ellene szavaz majd. Volt egy pillanat, amikor azt mondtam, kíváncsiam várom, vajon még hány énjére bukkan a kormányfõ. Sajnálom, hogy ilyen helyzetek elõfordulhatnak. És mint ez mindenkinek feltûnt, mivel õ egy nagyon ismert közszereplõ, ugyanígy az újságírónak sem lehet tudathasadásosnak tûnõ megnyilvánulása. Nem lehet hiteles a véleménye akkor, ha késõbb vagy egy házzal odébb már mást mond.

– Ami Magyarországon tulajdonképpen már végbement, a politikai tömbösödés, az utóbbi idõben egyre erõteljesebben felfedezhetõ az erdélyi magyar sajtóban, ami egyrészt a tulajdonosi szerkezeteknek is betudható. Ön szerint, fõleg a magyarországi választások közeledtével, milyen indulatokat szül majd mifelénk ez a „szembenállás”?

– A sajtó politikai elkötelezettségét akkor tartom veszélyesnek a közéletre nézve, ha csak egyirányú elkötelezõdés látható. Ha mindkét oldalnak megvan a „szócsöve”, akkor beszélhetünk egyfajta kiegyensúlyozottságról. A gond azzal van – ha van két lap, mondjuk az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki –, hogy az olvasó a valós képet csak akkor kapja meg, ha mindkettõt olvassa.

– De azt a lapot, amelyik nem az általa szimpatizált oldalhoz tartozik, nem fogja elfogadni hiteles forrásként…

– Nem fogadja el, de legalább tudomása lesz arról, hogy az mit ír. De mondom még egyszer, a gond az, hogy ehhez neki külön figyelni kell mindkét oldalra. Nem álmodhatunk arról, hogy mindenkitõl függetlenül mûködik a sajtó. Nyilvánvaló, a politikának, minden oldalnak az az érdeke, hogy a saját szócsövét megteremtse. A médiafogyasztó ezzel akkor veszít, ha az olvasónak kell utánamennie a hiteles információnak. Az olvasókat is fel kellene készíteni arra, hogy kellõ tartással kezeljék a hírcsatornákat, hogy tudatos médiafogyasztók legyenek. Föl kell ismerniük azokat a módszereket, amelyekkel õket befolyásolják. A mi feladatunk lenne ezzel foglalkozni, a médiaoktatást a középiskolákban is jó volna valamilyen formában bevezetni. Az internet is rossz irányba befolyásolhat, mert sokszor azt hihetjük, hogy amit ott olvasunk, az úgy van.

Borsi Balázs