Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Átadták – Miénk itt a Stúdió

Ünnepelt pénteken Nagyvárad magyar színháza és annak közössége: másfél éves munka után átadták a Sonnenfed-palota udvarán a szépen kialakított Szigligeti Stúdiót.

Jó hangulatban telt a megnyitóünnepség, melyen elsőként Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója köszöntötte a megjelenteket. A színházkedvelő közönség, az önkormányzat, vállalkozók és művészek fogtak össze, így készült el másfél év alatt a Szigligeti Stúdió. A színház közössége cselekedett, erre pedig jól reagáltak a körülöttük lévők, és az európai trendnek megfelelően egy ipari létesítményt alakítottak kulturális térré. „A Szigligeti Stúdió a tiétek” – zárta beszédét Czvikker Katalin.

A főtámogatók

A főtámogatók

Ezt követően a megnyitót moderáló Bíró Árpád Levente színpadra szólította, a Szigligeti Társulat művészei pedig kisebb emléket adtak át azoknak, akik segítették a stúdió kialakítását. Kis Gábornak, a színház gazdasági igazgatójának – aki megtalálta az épületet – munkájáért, a Sonnenfeld-palota tulajdonosainak pedig támogatásukért mondtak köszönetet, továbbá Kiss Sándornak, a Bihar Megyei Tanács alelnökének, Biró Rozália szenátornak, a Consturctorul Sălard Kft. képviseletében ifj. Guba Jenőnek, a Kész Építő Zrt. részéről Lovas Sándornak, a Novambient képviseletében pedig Marius Suciunak adtak át apróbb ajándékot, a támogatók közül (akinek névsorát az új terem falán olvashathják) az Energoluxot, a Ferroxot a Medline-t és a MikiColorst említették.

Nagy Károly, Botházy-Daróczi Réka, Czvikker Katalin, Dimény Levente

Nagy Károly, Botházy-Daróczi Réka, Czvikker Katalin, Dimény Levente

„Ha mindegyikünk vállalja a rá eső terhet, mindazt, amit el tud vinni, és annál talán egy kicsivel többet is, akkor meg tudjuk valósítani, és akkor van terünk, van helyünk, van lehetőségünk, van életünk és van jövőnk” – mondta köszöntőjében Biró Rozália szenátor. Őt Huszár István nagyváradi alpolgármester követte, aki maga mellé invitálta Kis Gábort is. Támogatásáról biztosította a színházat, bár a stúdió kialakításához most csak az építkezési engedélyekkel járultak hozzá. A köszöntők után Csíky Ibolya színművész előadásában hallhattuk Petőfi Sándor Levél egy színészbarátomhoz című versét, majd a stúdió bejárata előtt Czvikker Katalin menedzserigazgató, Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes igazgatója és Nagy Károly, a Sonnenfeld-palota tulajdonosainak jogi képviselője vágta át a szalagot, ezzel lezárva a hivatalos formaságokat.

Sokan voltak kíváncsiak a stúdióátadó ünnepségre

Sokan voltak kíváncsiak a stúdióátadó ünnepségre

A látogatók ezt követően birtokba vették az új termeket. Az úgynevezett fekete stúdióteret már ismerhettük, hiszen az elmúlt évadban is tartottak ott előadásokat, pénteken azonban az odavezető folyosón rögtönzött képkiállításon mutatták be a stúdió kialakítását. A fehér, próbateremnek vagy akár kiállítások és könyvbemutatók megtartására is alkalmas teremben a nagyobbakat pezsgő várta, a kisebbeket a Lilliput művészei arcfestéssel és lufihajtogatással, de a Nagyvárad Táncegyüttes zenekara is húzta a talpalávalót. A hátsó udvaron helyben készült bográcsossal várták a vendégeket, este pedig hatalmas tortával ünnepelték a stúdió átadását.

Mint azt Czvikker Katalintól megtudtuk, 267 ezer lejből újították fel a stúdiót, melyben jelmez- és díszletraktár, valamint műhely is helyet kapott. A pénz 14 százaléka a Szigligeti Alapítványon keresztül érkezett magán- és jogi személyek adományaként, 33 százalékát a színházat fenntartó Bihar megyei önkormányzat jóváhagyásával az intézmény saját bevételeiből, 23 százalékát szintén megyei önkormányzati jóváhagyással saját költségvetésükből fordították a stúdióra, 30 százalékát pedig a Sonnenfeld-palota tulajdonosai állták azáltal, hogy lemondtak a bérleti díjról.

Fried Noémi Lujza