Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Átadták az idei Rimanóczy-díjat

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nyerte el a 2015-ös Rimanóczy-díjat, melyet a hagyományokhoz híven idén is egy Rimanóczy Kálmán nevéhez kötődő helyszínen, ezúttal a színházban adtak át. A Dukrét Géza tanár kezdeményezésére létrejött társaság immár 22 éve végez úttörő munkát a néprajzkutatás és műemlékvédelem területén. Legemblematikusabb kiadványuk a Partiumi Füzetek című kiskönyvtár-sorozat, amelyik századik kiadványához érkezett. A laudációt Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel.

atadtak az idei 1

A Rimanóczy-díjat a közösségért tett maradandó értékmenő munkáért, a társaság nevében Dukrét Géza elnök vehette át, a Rimanóczy család leszármazottaitól. A ceremónia végén rövid köszöntőbeszédet mondott id. Rimanóczy Kálmán ükunokája, Rimanóczy Péter, aki kifejezte, büszke arra, hogy ősei, számos más jeles építész mellett, letették a kezük nyomát Nagyváradra és örül, hogy a nevükkel fémjelzett díjat olyan kiváló emberek vehették át, akik felbecsülhetetlen értékű munkát végeznek a műemlékvédelem területén.

Sz. G. T.