Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Aszfaltoznak Diószegen uniós forrásokból

Két évvel a pályázat letétele után aláírták a kivitelezési szerződést Bihardiószeg kisjankai részének az aszfaltozására.

A pályázat először borutak létrehozásáról szólt, amelyet kétszer is visszautasítottak, harmadszor azonban a korábbi tapasztalatokra építve már úgy készült el a pályázat, hogy abban semmi kivetnivalót nem találhatott az értékelő bizottság – tudtuk meg Mados Attilától, Diószeg polgármesterétől.

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere     Fotó: Csikos Rolland

Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere
Fotó: Csikos Rolland

Az elöljáró elmondta, vidékfejlesztési uniós forrásból lesz Kisjankán leaszfaltozva a régi betonos út több mint két kilométeren, négyméteres szélességben.

A két visszautasított pályázat vissza nem térítendő értéke 90 ezer euró volt, de a „minden rosszban van valami jó” mondás szerint a harmadik és egyúttal nyertes pályázat már 248 ezer euró vissza nem térítendő támogatásról szól, és nem járda vagy ösvény kialakításáról szól, hanem aszfaltozásról, amelynek a diószegi és kisjankai lakosok sokkal nagyobb hasznát veszik – hangsúlyozta Mados Attila.

Az aszfaltozás mellett kialakítják a betonnal kiöntött vízelvezető árkokat is, így a jövőben elkerülhetők lesznek azok a helyzetek, amikor a záporok miatt a kisjankai portákba beömlik a víz.

Fontos ugyanakkor kiemelni, mondja az elöljáró, hogy a legjobb árajánlat mellett a diószegi önkormányzat követelménye egy öt évre szóló garancia volt, ezzel biztosítva a legjobb ár/minőség arányt.

Tekintve, hogy a vízhálózatot is felújítják a településen az év végéig, most már lehetőség lesz újabb pályázatokat letenni aszfaltozásra – tudatta Mados Attila. Elújságolta, hogy már bekerült a 28-as fejlesztési kormányrendeletbe a Csillagváros és a Csűr (Tudor) utcák aszfaltozása, a Nagy utca Horea felé vezető része saját költségvetésből lesz leaszfaltozva. Ezekre a közbeszerzési eljárások a következő hetekben lesznek kiírva, ugyanakkor már elkészültek a tervek ez újabb uniós kiírásokra. Bihardiószeg polgármestere elmondta, reményeik szerint a következő években a település útjainak zöme le lesz aszfaltozva.