Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Árva öregek

Furcsa szociológiai tanulmány akadt minap a kezembe, melyben a szerző azt taglalta, hogy egész Európában lassan több magára hagyott, magányos öreg él, mint amennyi elhagyott árva vagy intézetben nevelt gyerek. Mert a mai kor középgenerációjának valamitől nincs szüksége szüleire, öregeire, s kialakult az a megdöbbentő, szerintem embertelen szokás, hogy manapság már nem sikk foglalkozni az idős szülőkkel. Meg amúgy kinek van erre ideje ugyebár, ebben az állandó atomkori rohanásban, ahol addig kergetünk valamit, amíg meg nem halunk, vagy jobbik esetben majd belőlünk is magányos öreg lesz, aki szomorúan, mint egy megunt, elkopott játékbáb az Élet nagy színpadáról már senkinek sem kell. Nem tudok eltekinteni ettől a jelenségtől, már csak azért sem, mert csak míg otthonról elérkezem a villamosmegállóba, naponta több ilyen torokelszorító példával találkozom.

A ház előtt, egy kitett széken naphosszat elüldögél Ilonka néni, aki a nyolcvanon túl már csak elhanyagolandó tényező amúgy jól szituált családjának. A néni még ellátja magát, éldegél csendesen szép kis otthonában, s ott ül a székén nap mint nap. Pár napja hideg szél fújt, és megkérdeztem Ilonka nénit, ugyan miért nem megy fel, miért ül itt a hűvös szélben. Szomorú, öreg tekintete kicsit fátyolos lett, és azt mondta, jól felöltözött, és nem megy fel, mert a szélnél is hidegebb a magány, az egyedüllét, amikor csak a tévé szól hozzá, de itt az utcán üldögélve elnézi az embereket, az ismerősök meg-megállnak mellette, szót is váltanak vele, amúgy meg de jó is lenne egy öregotthon már neki, ahol emberek között van. Nem messze egy másik padon pedig reszkető kezű aggastyán szokott üldögélni. Ő nincs egyedül, ugyanis pár napja mellé szegődött egy kóbor cica. A macska odaül a pad mellé, a tata simogatja és beszél, beszél hozzá. Mert valakihez szólnia kell.

Elnézve ezt a jelenséget, én bevallom, kicsit félek. Félek az egyre nagyobb közönytől, ettől a furcsa önpusztító globalizált modernségtől vagy mi ez, ami kiöli belőlünk az emberséget. Valahogy mindig úgy képzeltem el, a jelen emberének dolga az, hogy megtartsa a múltat és fenntartsa a jövőt, hogy vadásszon eleinek és utódainak. Ez ugyanis a Falka megtartó, szent törvénye. Ez kellene legyen az embereknél is. És félek, mert érzem, az a nemzedék, mely megtagadja a múltat, nem törődik a gyökereivel, az képtelen lesz a jövő megteremtésére… és jövő nélkül a nagy modern rohanások, lelketlen ámokfutássá válnak, szabadzuhanássá a pokolba.

Szőke Mária