Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Apró lépések a kulturális élet fellendítésének útján

Az augusztusi hónapot sokszor szokták uborkaszezonnak nevezni. Ez a kifejezés arra utal, hogy ebben a hónapban háttérbe szorulnak a különféle rendezvények. De nem így történt ebben az esztendőben Vedresábrányban. Az augusztusi hónap sokszínű rendezvényeivel megmozgatta a kicsiny közösség életét.

apro lepesek

A Hulda Egyesület a Vedresábárnyi Református Egyházközséggel partnerségben többféle programot szervezett, úgy a gyermekek, mint a felnőttek számára. Az augusztusi hónap első felében egy egész héten keresztül várták a gyermekeket, akik számára sokszínű foglálkozásokkal készültek az önkéntesek. A gyermekfoglalkozások alkalmával különféle tematikájú napokat szerveztek, amelyeken a gyermekek tanulhattak, játszhattak, illetve kézműves tevékenységeket próbálhattak ki. A foglalkozások között szerepelt a gipszöntés, az üvegfestés, fonás illetve a gipszfigurák színezése. A foglálkozásaink igen sikeresek voltak, a kicsiny településen naponta több mint húsz gyermek jött el.

A hetet követően vasárnap egy nagyszabású ünnepi istentiszteletet tartottak, ahol az 500 éves reformációt ünnepelték közösen. Az istentiszteletet követően a lelkipásztor a reformációról tartott interaktív előadást, bevonva az istentisztelen résztvevő gyermekeket. Kiemelte a reformáció vezető egyéniségeit, bemutatta azok munkásságát, illetve a reformáció alaptételeit foglalta össze mindenki számára. Az előadást követően sor kerülhetett a születésnap méltó megünneplésére, elfogyasztva az önkéntesek által készített impozáns tortát. Ezen az alkalmon közel hatvan személy vett részt.

A program sorozat nem ért ezzel véget, hiszen ezt követő héten egy kirándulást szervezett a Hulda Egyesület, amely kirándulás végállomása Körösrév volt. Egy csodaszép napot tölthettünk együtt, és a körösrévi fazakasmester jóvoltából megismerkedhettünk a fazakasság rejtelmeivel, hogyan is készülnek a meseszép cserépedények. Nemcsak ennek lehettünk tanúi, hanem lehetőségünk adódott vásárolni az elkészült termékekből. A kirándulásnak a másik pompás pillanata a közelben levő barlang meglátogatása, amely mindenkit ámulatba ejtett.

A programsorozatunk ezzel még nem ért véget, a következő hónapban tovább folytatódik újabb érdekes előadások megszervezésével. A megvalósításban segítségünkre volt a Bihar Megyei Tanács, akinek támogatása nélkül nem jöhettek volna létre ezek a közösséget megmozgató események.