Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Amatőrök és közismert sztárok is felléptek Margittán

Az elmúlt hétvége folyamán a margittai strand parkolójában felállított színpadon számos amatőr együttes lépett fel, a két sztárvendég a magyarországi L.L. Junior, illetve a Kerozin volt.

A fesztivál egyik célja az volt, hogy lehetőséget adjon a Bihar megyei tehetséges fiataloknak a bemutatkozásra. Pénteken este Hegedűs Alíz, Pirosca Katalin, Kurucz Anita, a Playtime együttes, illetve Venkli István bizonyították tehetségüket. Ezt egy hastáncos produkció követte a magyarországi Nagyrábé fiataljainak előadásában. A péntek estét DJ-show zárta, amelyen három fiatal lemezlovas szórakoztatta a fiatalokat.

amatorok 4

Axel a közönség soraiban

Szombaton Tentea Kitty, Kerekes Szabina, Hegedűs Szabolcs, illetve Sándor Ferenc léptek fel, változatos zenei produkciókkal. Őket a már tapasztaltabb nagyszalontai rapper-páros Mr. SiiD és Szikra követte. Ezt követően a táncprodukcióké volt a főszerep, amikor is színpadra álltak a székelyhídi Free Steps Dance, illetve a Tini Dance Center táncosai, majd a nagyváradi Unique és a margittai Clevers tánccsoportok produkciói következtek. Az esti órákra a parkolóban összegyűlt több ezres tömeg türelmetlenül várta az est sztárvendégét, L.L. Juniort, aki közel egyórás koncertjével fergeteges hangulatot teremtett a fesztiválon. A koncert után DJ Dodó jóvoltából egy éjszakába nyúló szabadtéri retró diszkó vette kezdetét.

Vasárnap este három tehetséges bihari rockbandát hallgathatott meg élőben a közönség: a hegyközszentimrei Acélszívet, a nagyváradi Blue Stringset, illetve a már valamivel ismertebb nagyszalontai Basic Faces-t. Az est folyamán színpadra lépett Pocsaly Zoltán, Margitta polgármestere, illetve Bántó Norbert, a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) elnöke, akik nem énekeltek ugyan, de köszöntötték a jelenlévőket. A fesztivál nagyszínpadi programját egy fergeteges Kerozin-koncert zárta, amelyen a zenekar frontembere, Axel közvetlen természetével nyűgözte le a közönséget. A fellépés közben az együttes énekese annyira belelkesedett, hogy előbb az első sorokban tomboló résztvevőkkel együtt énekelte a közismert, Halál a májra című dalt, majd a nézők nem kis meglepetésére felmászott a színpad egyik tartóoszlopára, és onnan énekelt.

Az első alkalommal megrendezett SzabadságFeszt jó hangulatban zárult, a VIDIFISZ vezetői megígérték, hogy jövőre újra megrendezik a fesztivált, még több közkedvelt előadóval – tájékoztatott a VIDIFISZ sajtószolgálata.