Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Altatás és áltatás

Az altatás bevett forma a kommunikációban. Amikor ezt használják, olyankor egy ügyről, témáról a lehető legkevesebbet kommunikálnak a szereplők (az érintettek), amivel azt akarják elérni, hogy a közvélemény elfeledkezzen róla, vagy hogy megeméssze a nyilvánosságra került első híreket, hogy hozzászokjon a gondolathoz. Az altatás mind az előre eltervezett kommunikációs stratégiák, mind a válságkommunikáció részét képez(het)i. A reakciók, válaszok elmaradása még több kérdést vetít előre, amikre idővel még nehezebb választ adni, és persze beindulnak az összeesküvéselmélet-gyártók is. Velük aztán végképp nehéz dolguk van a kommunikátoroknak.

Az újságíró mint a köz érdeklődésére számot tartó információk észlelője, begyűjtője és feldolgozója, publikálója, szerepvállalásával önmaga is közszereplővé válik. Nem vetkőzheti le újságírói mivoltát akkor, amikor lapzártakor kilép a szerkesztőség ajtaján, mint ahogy pap sem csak akkor pap, amikor palástban prédikál, hanem akkor is, amikor rövidnadrágban és ujjatlan pólóban mondjuk kapál a kertben. Így az újdondász akkor is az, ha délelőtt a hivatalokban kilincsel sajtóigazolvánnyal a kezében, de akkor is, ha este a Facebookon osztja meg gondolatait. Az újságíró a kommunikációs csatornák használatával nemcsak munkahelyén, hanem otthonról, a négy fal közül vagy akár a strandról, de a vonatról menet közben is kommunikálhat – tévében, rádióban vagy akár az interneten, ma már megengedi ezt a technikai fejlettség.

altatas es altatas

Mindazonáltal, hogy a technikai fejlődéssel új kapuk és lehetőségek nyíltak meg a kommunikációban, megannyi csapda is előtérbe került. Figyelembe kell venni ugyanis azt, hogy napjainkban az interneten közlők nem pusztán megosztják a különböző tartalmakat, hanem szerkeszt(het)ik is azokat. Felelősséggel tartoznak azért, amit közzétesznek. Ez a felelősség pedig nem vehető félvállról.

Tudjuk, vannak ügyek, amikor az altatás nem segít, ilyenkor a sok lehetőség közül a két legkönnyebb: elébe menni a dolgoknak és megmagyarázni azt, ami várható, valamint a ferdítés eszközével úgy beállítani a kirobbanó ügyet, hogy azt a legkönnyebb legyen megmagyarázni. Külön veszélyes az, ha újságíró kényszerül hasonló helyzetbe, mert a neki megvan a képesítése és az eszköze ahhoz, hogy befolyásolja az olvasót (nézőt, hallgatót). A rendelkezésére álló csatornákon könnyű szerrel manipulálhatja a közönséget. És sajnos látjuk, tapasztaljuk, hogy a manipuláció létezik és működik. Tenni ellene nehéz, az olvasó akkor fedezheti fel a befolyásoló szándékot, ha fejlett szövegértési képességgel rendelkezik. Ugyanakkor nagyon problémás azokat az üzeneteket kezelni, amelyek indulatot közvetítenek, uszítanak vagy megbélyegeznek – ezek általában sokkal nagyobb hatásfokkal beivódnak. Mert mindig könnyebb valakit utálni, mint megérteni.

A félremagyarázás, a manipuláció vagy az áltatás sajnos mindennapivá vált az erdélyi magyar médiában is. A felelősen gondolkodó olvasóknak kell kiszűrniük, ki az, akinek a szava hitelt érdemlő, és mi az, ami hihető, valamint illeszkedik a 21. századi európai értelmiségi gondolkodásmódba. Az acsarkodás, a vádaskodás, a kirekesztés, a diszkrimináció, a megbélyegzés semmiképpen sem az, még akkor sem, ha egyes magyarországi vagy a román hírtelevíziós minta ezt a látszatot keltené.

Meggyőződésem, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás nem tűrheti el sem az altatást, sem az áltatást. Nem kérdés: az igazságot ki kell mondani, meg kell írni. A véleménynek az alkotmányos keretek között hangot kell adni. De nem lehet félrebeszélni, mert az hosszú távon semmiképp sem kifizetődő. Az arányosság elvét és azt, hogy az újságírónak az olvasóit kell szolgálnia, mindig szem előtt kell tartani. Tudva azt, hogy miközben az újságíró tájékoztat, „nevel” is, tehát nem engedheti meg magának, hogy a szakmai-etikai irányelvekkel szembemenjen, a szabályokat tetszés szerint áthágja. Az az újságíró, aki mindezt figyelmen kívül hagyja és azt hiszi, hogy az olvasók az egyéni akciókat jobban méltányolják a közösségi erőfeszítéseknél, nagyot téved. A nagyotmondással aktívabb támogatói csoportot lehet toborozni, de ezek a rajongók egy következő, máshonnan érkező nagyobb impulzus hatására már el is fordulnak és új követendő személyt találnak maguknak. Nekik az a lényeg, hogy ki mond meredekebbet, ki üt nagyobbat. Ez pedig nem lehet kommunikációs stratégia a konzervatív, polgári magyar sajtóban. Legalább is nem elfogadható.

Borsi Balázs