Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Állatmaradványok a szemetes mellett

Egyik olvasónk jelezte tegnap reggel, hogy szerkesztőségünktől alig két saroknyira állattetemek hevernek az egyik szemetes mellett. Elmondásuk szerint a kutya- és a kecskegida- tetem vasárnap óta van ott, és hiába próbálták elérni a váradi közösségi rendőröket, nem sikerült felvenniük velük a kapcsolatot, mert senki sem vette fel a telefont. 

Egy napon át dongták a legyek a két tetemet

Egy napon át dongták a legyek a két tetemet

Kollégáink a helyszínre siettek, és miután megbizonyosodtak róla, hogy nem csupán szóbeszédről van szó, a közösségi rendőrség számát tárcsázták. Észrevételüket regisztrálta a szolgálatos rendőr, majd tíz perc múlva az egyik járőr hívta vissza a bejelentőt, hogy pontos útbaigazítást kérjen a helyszínről.

Operatívan jártak el
Alig több mint negyedórával az után, hogy az esetről tudomást szereztek, megérkezett a helyszínre, az Alexandru Odobescu utca sarkára két egyenruhás. A központon keresztül az állatmenhely illetékeseit is értesítették, hogy állati tetemeket kell elszállítani. Mivel több arra járó is „sátánista szertartás nyomait” vélte felfedezni, az egyik rendőr megmozdította a felső tetemet, ekkor derült ki, hogy kibelezett birkáról és kecskegidáról van szó. Az arra járók megerősítették, hogy a tetemeket már vasárnap délelőtt felfedezték, ám azóta senki sem tudta vagy nem akarta értesíteni a hatóságot. Ez végül hétfőn reggel megtörtént, és érdekes módon (talán azért is, mert kollégánk a sajtó munkatársaként jelentette az esetet, megadva nevét és elérhetőségét) a rendőrök rendkívül operatívan jártak el.
A bejelentést követő fél órán belül már az állatszállító cég munkatársai is megjelentek, igaz, nem a RER, hanem a Közterület-kezelőség (ADP) alkalmazottai voltak, akik műanyag zsákba tették a tetemeket, majd elszállították azokat. Mind megtudtuk tőlük, hasonló esettel nem találkoztak eddig, de arra már volt példa, hogy kóbor kutyák tetemét kellett elszállítani.

A bejelentést követően alig háromnegyed órával elszállították a két állati maradványt

A bejelentést követően alig háromnegyed órával elszállították a két állati maradványt

 

Balkáni állapotok
Idő közben a nagyváradi RER Ökológiai Szolgáltató Rt. egyik alkalmazottja is megjelent a helyszínen, aki felháborodva tapasztalta a történteket, majd arra kérte a közösségi rendőrség és a rendőrség két munkatársát, hogy vegye szemügyre az alig egy sarokkal odébb fennálló helyzetet.
Az egyik munkás éppen levágott ágakat gyűjtött össze és villával rakta a teherautóra. „Nézzék csak meg, milyen problémákkal kell szembenéznünk nap mint nap. Erről a helyről már nem először szállítunk el építkezési hulladékot, és a levágott ágak elszállítása sem a mi hatáskörünkbe tartozik. A műanyag szemétgyűjtő tartályok tele vannak törmelékkel, meg sem lehet őket mozdítani, olyan nehezek, mellettük pedig további műanyag zsákok vannak odaállítva, s azokban is építkezésből származó hulladék van. Sajnos ez mindennapos jelenség, s nem csak a városnak ezen a részén. Több példát is tudnék mondani, ahol hasonlóan járnak el a tisztes városlakó polgárok. Ilyen egy civilizált város? Ez inkább maga a Balkán” – fakadt ki magából a RER-alkalmazott. Arra kértük, tegyen írásos bejelentést az esetekről és helyekről, hogy a rendőrség illetékesei el tudjanak járni, ám ezt feleslegesnek tartotta, mondván, úgysem változik semmi. Annyit azért elértünk, hogy a szolgálatban lévő rendőrök jelentik az esetet feletteseiknek, és valószínűleg civil ruhásokat fognak majd küldeni az érintett területekre.

Felelősök nélkül
A láthatóan tömbházlakás átalakításából származó törmelék ilyen tárolása nem számít egyedi esetnek Nagyváradon. A polgárok elenyésző része jelenti csak be hivatalosan, hogy átalakításokat végez lakásában (ezt pedig törvény írja elő, mert nem minden fajta átalakításra van lehetőség), ekkor ugyanis az engedélyek beszerzése mellett köteles a RER által biztosított szeméttartályt is kibérelni. Az illegálisan végzett, ám igencsak nagy zajjal járó munkálatok esetében a felelősség a lakótársulások vezetőit is terhelik, akik, szemet hunyva az esetek felett, hozzájárulnak a probléma elterjedéséhez, majd pedig elvárják a szemétszállítóktól, hogy saját költségükre szállítsák el a sittet, amiért egyébként fizetni kellene.

Fontos tudnivalók
Az ehhez hasonló esetekben a polgárok a közösségi rendőrség számát tárcsázhatják (0259/969, illetve a Romtelecom hálózatból ingyen hívható 0800/800-518-as zöldszámot), ahol regisztrálják a bejelentésüket. Állattetemek észlelése esetén a közterület-kezelőséget (ADP) kell hívni (0259/479-148) –, ez utóbbit a rendőrök is rosszul tudták, hiszen ők a RER központi számát adták meg a bejelentésre –, ők az illetékesek a probléma megoldásában, de érdemes egyidejűleg a hatóságot is értesíteni.
Arra kérjük olvasóinkat, amennyiben hasonló esetet észlelnek, hivatalosan jelentsék azokat, majd értesítsék szerkesztőségünket is, hogy utána tudjunk járni annak is, mennyire veszik komolyan a lakosság által tett észrevételeket.
Boros Péter