Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Aláírták a kifutópálya kivitelezési szerződést

Július 30-át beírják a nagyváradi reptér történelmébe, mondta Gheorghe Paşc, a reptér vezetője, tegnap ugyanis aláírták a szerződést a nyertes céggel a kifutópálya építéséről.

Paşc azt is elmondta, hogy a kifutó építése egyike Bihar megye legnagyobb befektetéseinek. Az idén februárban aláírt támogatási szerződésben 23 millió euró szerepelt, áfával. A szerződés aláírása után a repülőtér elkészítette a közbeszerzési eljáráshoz szükséges dokumentációt, ezt azonban egy, az amúgy zöldövezetek kialakításával foglalkozó hájói cég megóvta, ezzel húsz nappal lelassítva az eljárást.

alairtak

Ajánlattétellel négy cégcsoport jelentkezett, a legjobbnak a Porr Construct ajánlatát ítélték, ám a  döntés ellen a másik három cégcsoport óvást emelt, ezek azonban azt visszautasították. A cégcsoportok közül kettő ugyanakkor panaszt nyújtottak be a Nagyváradi Ítélőtáblánál az Országos Versenytanács döntése ellen, azonban nem kérték a közbeszerzési eljárás felfüggesztését, így a reptér aláírhatta a szerződést a nyertes céggel.

A repülőtér képviselői ugyanakkor kérték az ügyek gyors elbírálását, mivel a perek ideje október 22-e, jelenleg várják az ítélőtábla válaszát. A tervek szerint 59 napra zárják majd le a repteret jövő tavasszal, a szerződést Klaus Bleckenwegner és Harald Braun írták alá a kivitelezők részéről.

F. N. L.