Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ajjaj, fekete vonat, sokadjára

Ki korán kel, aranyat lel – tartja a mondás, s lám, az érmelléki cigányoknak muszáj élni a lehetőséggel. Kénytelenek, mivel a 9 óra utáni (az állomások függvényében változó) Halmi–Nagyvárad járatot kiiktatta a Román Vasúttársaság. Ez a járat pedig legalább annyira népszerű volt a vidéki roma lakosság köreiben, mint jobb helyeken a turisztikai célokat kiszolgáló kisvasút, noha nem hozott semmit a társaság konyhájára.

Farkas László felvételei

Farkas László felvételei

Bár az érmelléki cigányingázás is egyfajta „turizmus”, amolyan mindennapos, ami a vidék és a megyeközpont között zajlik, csak annyi a különbség, hogy e vidék guberálóinak egy idő óta majd négy órával korábban kell felrántani a gumicsizmát ahhoz, hogy le ne késsék az 5.45-ös Mihályfalva–Nagyvárad régiós személyvonatot. S mivel a romának is élni kell valamiből a „segíly” mellett, hát akár 5 órakor is bele kell ugrani a nadrágba, a rakott szoknyába, és irány Nagyvárad, ahol minden nap akadnak bontások, lomtalanítások. Jó guberálóhelyeknek számítanak az elhagyatott épületek is, csak legyen mivel hazavinni a szajrét. Délután fél óra különbséggel két járat is indul a megyeközpontból Mihályfalva, illetve Szatmárnémeti felé, így kész vétek lenne ki nem aknázni a lehetőséget.

Mivel a szintén Mihályfalváról induló 13.20-as már késeinek számít, így hajnalban kell sűríteni a vonathoz, ha esik, ha nem, mert „szar a hideg szél nélkül”, tartja a roma, így télen is áll a bál a peronokon, vonatokon, még „setítbe” is, ha a helyzet úgy hozza, mert hát nagy úr a szükség.

S mivel a reszegei, a piskolti (Szatmár megye) meg a körtvélyesi testvérek az ingyen útban a menetrendváltozás óta Nagykároly vagy Szatmárnémeti felé veszik az irányt (hála a menetrendváltozásnak), csak a mihályfalvi vonzáskörből származóktól „él” a peron. Az érseléndi állomáson azonban 6 óra ide vagy oda, már pezseg az élet, járják a szitkok, a válogatottabbnál válogatottabb „jókívánságok” (sánker, rák, miegymás), de a „kötélen száradjál” is sűrűn elhangzik, ha nem emeli elég gyorsan a „korpást”, aki éppen felfelé kapaszkodik. A kora reggeli, olcsó pálinkás „tezsvírekseperc alatt be is fészkelik magukat a fülkékbe. Van, aki lefekszik, és Váradig húzza a lóbőrt, van, aki több köteg drótot, zsákokat rak fel a csomagtartóra, trágárul szidva élete párját, mert „még azt a kis avas szalonnát is otthun hagytad, hogy evett vón’ meg a Devla, te!”

Székelyhídon, mire lassít a szerelvény, a folyosón állók, akik nem vállalják be a fülkék odorát, tanúi lehetnek a peronon állók néhány olcsó hollywoodi filmbe illő mutatványának, ugyanis Kárász lerúgta Csikasz sombreróját, de a csukája orra Csikasz állkapcsát is odébb helyezte, így felszállás előtt váltottak még pár akrobatikus rúgást. A vonaton még Kárásznak folyt az orra vére, de a jegykezelő elirányította onnan azt a néhány gyanútlan utast, akik pechjükre nem tudták, mire vállalkoznak, amikor a vasutat választották utazásuk eszközéül.

ajjaj.5

Füligrúzs és a sivalkodó malac

Diószegen szokott tetőzni a zűrzavar. Ott már általában a nyomorékokat is vonatra teszi a koldusmaffia, s ahogy közeledik a vonat a megyeközpont felé, egyre több a félkezű, féllábú (vagy ki tudja) fajtestvér, akiket csak a bűzös vécék előtti terekben „állomásoztatnak” a futtatóik. A Rejtő-regényekbe illően megjelenik a képben egy Prücsök-féle figura is, kicsit el van kenődve a rúzs a száján (majdnem fülig), és sírva panaszolja az egyik nagytestű kalapos tekintélynek, hogy Ótvar tegnap is lenyúlta az összes pénzét, pedig szépen összejött neki Várad és Ottomány között. Mire Diószegről elindul a vonat, egy bezsákolt malac is sivalkodik már a raktérnek használt fel- és leszálló közötti térben, de azt szerencsére vagy szerencsétlenségére nagy röhögések közepette Biharfélegyházán lelökik gazdástól, utólag sem derült ki, meddig „szólt a jegyük”.

A vagonban sötét van, messziről egy-egy falusi állomásépület fényei villannak, olykor többet áll a szerelvény, mint ami a menetrendben meg van állapítva, de ezen a vonaton ez senkinek nem fontos, csak menjen már, induljon már, érjen már be Váradra.

ajjaj4

Biharpüspöki lámpái villannak, kicsit áll még vonatunk a pirosnál, majd hogy a kalandos utazásra legyen még egy ráadás, az egyik fülkéből kiesik egy rakott szoknya gazdástul, akire rásegített egy gumicsizmás láb. Már senki se kutatja a miértet, örül, hogy jön a megyeközpont, és vége az egész borzadálynak.

A szerelvény behúz a megyeközpont pályaudvarára, majd kitör a leszállási hercehurca. A Székelyhídon felszállt Csikasz nevezetű még belerúg egyet Kárászba, akit estében csak egy vaskorlát állít meg, majd az aluljáróban még kiegyenlítik a számlát.

Az egyik mosdóban őrzött koloncos sovány ebet is lecsalogatják, az egyetlen civilizált élőlényt (még oda se piszkított sehova), majd végre letakarodik a járat, és elcsendesedik az állomás.

Csak a húgyszag meg az olcsó „sligovica” bukéja kíséri őket a városközpont felé (meg a koloncos eb), majd a gomolygó bagázs belevész a kora reggeli sötét, nyirkos ködbe.

ajjjaj2

A váradi állomás, mint gócpont

Furcsa, mondhatni egyedi jelleget kap hétvégeken a nagyváradi vasútállomás környéke, a hajnali vonattal beérkező menetrend szerinti guberáló és kolduló csapatok ugyanis pillanatok alatt vadregényes és bizony ijesztő zónává változtatják a villamosmegállókat, az üzletsor előtti padokat, zöldövezeteket. A hajnali vonatokról leszálló hangos, agresszív bandák csapatokban telepednek le az állomás környékén. Lompos asszonyok, elvadult külsejű rongyos férfiak, didergő rajkók veszik nyakukba a várost. Az asszonyoknál batyuk, szatyrok, ezekben gyűjtik a kukákból kikotort kincseket. Furcsa ember-sakálokká válnak a guberálók a nagyváros utcáin, ahogy a kidobott maradékból számukra értéknek számító dolgokat, élelmet kaparnak elő.

Az állomás melletti boltok eladói rettegnek a hétvégi guberáló csapatoktól. Ezek között ugyanis olyanok is akadnak szép számmal, akik nem a szemetet gyűjtik, hanem a boltok polcairól lopnak, amit tudnak. Pár idős ember is érkezik a bandákkal, ők többnyire koldulnak, kéregetve járják a nagyváros utcáit.

A guberáló bandák felosztották egymás között a város negyedeit. Valami furcsa törvényen kívüli „törvény” létezik köztük, hogy ne zavarják egymás „vadászterületét”, azaz kukáit. Az igazság az, hogy Váradon nagyon sokan úgy tekintenek erre a kukázós invázióra, mint valami elkerülhetetlen, létező rosszra, s a panel negyed konténerei mellé sokan külön rakják a kidobott, de még fogyasztható ételmaradékot és ruhaneműt, amit a guberálók el is visznek.

A város vezetésének és a megyeszékhelybeli szemétszállító cégnek azonban igencsak sok gondot okoznak ezek a hétvégi kukázó menetek, ugyanis hiába költ a város milliókat arra, hogy lehetővé tegyék a szelektív hulladékgyűjtést, a falvakból érkező guberálók kiborogatják a konténereket, s nagy rumlit hagynak maguk után. Több helyen pár hónapja már elkerített, rácsos ketrecekkel védik a kukákat, s ezek a szeméttároló helyek mágneses kártyával nyithatók csak, amiket a lakótársulások kiosztottak az adott házak lakói között. Persze ez sem nyújt teljes védelmet, ha netán nyitva felejtett „kukásketrec” akad a guberálók útjába, seperc alatt kirámolnak belőle mindent, s széttúrják.

ajjjaj3

 

Potyautasok bűzlő rakománnyal

Ami a hétvégi guberáló inváziót illeti, másik kellemetlen jelenség, hogy délfelé, kora délután a kukákból kikotort dolgokkal megtömött batyukat a romák felcipelik a villamosokra, s így igyekeznek azokkal az állomásra eljutni. El lehet képzelni, milyen hangulatot, és persze szagot áraszt egy-egy ilyen rakomány az utasokkal megtelt közszállítási járműveken. És ezt simán meg lehet tenni Nagyváradon. Az utasok felháborodása ellenére is meg lehet tenni, s ilyenkor érdekes módon az amúgy olyan bátor jegyellenőrök is tisztes távolságban maradnak, de még arra sem volt példa, hogy váradi villamosról rendőr szállította volna le a bűzlő batyukkal megpakolt cigányokat.

Az is rizikófaktorrá vált a hétvégi guberálós jelenségben, hogy a megye több helyén felütötte fejét a sárgaság a cigánysorokon, s a városlakók rettegnek attól, hogy a guberálásra beözönlő cigányok felhurcolják a kórságot a városi villamosokra is.

Szombat délutánonként aztán gyülekező van az állomás padjain. Hangos, sokszor agresszív bandák telepednek a padokra, vagy az elkerített zöldövezetek füvére. Mutogatják, ki mit talált. Mit talált a kukákban vagy a polgárok zsebében. A száraz kenyérhéjtól a frissen lopott okostelefonig minden akad a zsákmánylistán. Csak rendőr nem akad érdekes módon egyszer sem, egyetlen szombat délután sem a veszélyeztetett zónában.

A guberáló bandák tagjai bevárják egymást, akinek van miből, az iszik egyet, sokan cigarettáznak is. A rajkók várakozás közben megkörnyékezik a járókelőket, pénzt kunyerálnak tőlük. Aztán mintegy parancsszóra felpattan a lármás, koszos társaság, és lezúdulva az aluljáróba, megrohamozzák az esti vonatokat, amelyek hazaviszik őket falvaikba. A nagyvárosi állomás melletti téren pedig szétszórt szemét, üres sörösdobozok, rongyok, kartondarabok virítanak, hirdetve, hogy ezen a szombaton is menetrendszerűen lezajlott az ember-sakálok turnéja.

 

Sütő Éva
Szőke Mária