Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ahol a sikkasztás lecsapódik

Amíg a Román Posta országos tótumfaktumai eurómilliókkal tömték a zsebüket, addig szinte teljesen leépült a társaság vidéki szolgáltatása. Akik pedig maradtak, erőn felül próbálják tartani a frontot, működtetni a leépített hivatalokat, eleget tenni és ellátni akár több beosztott kistelepülést is. Így van ez a tarcsai hivatallal is, amely az adonyiakat is ellátja, megkímélve az idős embereket a községközpontba való beutazásoktól. Az emberek azonban mit sem sejtenek abból, milyen erőfeszítésekbe kerülnek ezek a köztes megoldások.

Ez volt az adonyi postai kirendeltség, amelyet „pénzhiány” miatt megszüntetet az országos társaság

Ez volt az adonyi postai kirendeltség, amelyet „pénzhiány” miatt megszüntetet az országos társaság

Nemrégiben arról számoltunk be, hogy a Román Posta egyik volt igazgatója Mihai Toader, egy 2008-as tranzakció alkalmával 6,6 millió eurós kárt okozott a társaságnak, illetve az államnak. Nevezett egy ciprusi informatikai cégtől vásárolt berendezéseket, melyeket tizenkétszeres áron számlázott le az országos hivatalnak, a versenytárgyalások szabályait megkerülve. Az így nyert összegen az országos hivatal három másik igazgatójával is osztozott. Nevezetteket tíz év, hat hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Bár az okozott kárt vissza kell téríteniük, megoldani azonban nem fogja azokat a gondokat, amelyeket az ehhez hasonló kártékony emberek lavinaszerűen elindítottak az országban.

Azokon a településeken – beleértve a Bihar megyeieket is –, ahol az elsinkófált pénzek miatt nem maradhattak meg a kirendeltségek, a szolgálatban maradottak kereshetik a köztes megoldásokat, hogy a postai küldemények, számlák, nyugdíjak idejében megérkezzenek a címzettekhez.

Már ahol találnak megoldást. Ugyanis ezelőtt három esztendővel a megyében is számottevő volt a leépítés, melynek következtében több kisfalu kirendeltségét is felszámolták. Kivételt az Érmellék sem képezett, láthattuk ezt nem egyszer az ottományi mobilposta-szolgáltatás körül kialakult hercehurca alkalmával is.

A napokban Éradonyból jött a panasz, hasonló ügyben. Hendea Zoltán olvasónk keresett meg bennünket azzal a kéréssel, nézzünk utána, miért nem kapja kézhez idejében nyugdíját. Olvasónk elmondása szerint, mióta Adonyban megszűnt a posta, a küldemények nehezen érkeznek meg a címzetthez, így nyugdíját is minden hónapban késve kapja kézhez. Személy szerint azt gyanítja, valaki-valakik „rajta ülnek a pénzén”.

Éradony és Gálospetri közigazgatásilag Értarcsához tartozik. A községközpontban megmaradt a postai hivatal, Gálospetriben is van kirendeltség.

Adonyban tehát megoldást kellett találni, hogy az idős embereknek ne kelljen bejárniuk Tarcsára a nyugdíjért, egyéb küldeményekért – mondja Kira Mariana, a hivatal vezetője. A megoldást abban látták, hogy a tarcsai postással kiküldik a napi pénzösszegeket, küldeményeket, egy helyi megbízottjuk pedig szétosztja a falusiaknak. Olyan ritmusban, ahogyan érkeznek a pénzek. Mivel minden este kötelező a naprakész elszámolás, és nyilvántartás, senki nem ülhet rajta senki pénzén, mint ahogyan azt a panaszos állítja. A posta főnöke azt is hozzá teszi, hogy aki nem tudja kivárni a sorát, bankkártyán is felveheti a nyugdíjat, bár ezzel a megoldással az idős emberek ritkán élnek, ugyanis nem tudják kezelni az automatát. Az a veszély is fennáll, ha másokra bízzák, becsapják őket. Ezeket elkerülendő olyan köztes megoldást, kerestek, amellyel az adonyiak életét megkönnyíthetik, bár ezúttal úgy néz ki, nem értékelik kellőképpen az igyekezetüket, vagy fogalmuk sincs a jelenlegi helyzet nehézségeikről – mondja Kira Mariana.

A hatalmas, mintegy 30 millió euróra rúgó deficit, amit a Román Posta évek óta görgetett maga előtt, ilyen élethelyzetekben csapódik le igazán. A falusi hivatalok alkalmazottai erőn felül próbálják pótolni az űrt, amit a leépítések hagytak maguk után, a lakosság pedig elégedetlen, mert mégiscsak a 21. században élünk.

De országos szinten kit érdekel manapság a lakosság, az idős ember vagy egyszerűen az állampolgár, ha 2012-ben 6,6 millió euró csak úgy nyomtalanul eltűnhetett a társaság költségvetéséből, és ezt alig 2015-ben fedezték fel? Kit érdekel, hogy a nagy rablásokat túlélt, le nem épített kishivatalok működőképesek-e, vagy éppen halódnak.

Balkániában nincs 21. század. Onnan csak a nyomor jön.

Sütő Éva