Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Adysok az Ifjúsági Honismereti Akadémián

A magyarországi Honismereti Szövetség és a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Szövetség szervezésében tartották meg november 2–5. között a XXI. Ifjúsági Honismereti Akadémiát Lakitelken, melyen Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceumból Kusnyer Barbara és Vágó Katalin XI. A osztályos tanulók vettek részt, felkészítő tanáruk Fleisz Judit volt.

Vágó Katalin, Kusnyer Barbara és Fleisz Judit

Vágó Katalin, Kusnyer Barbara és Fleisz Judit

Az idei Akadémia témája Regék, mondák, történetek lakóhelyemen volt. Az adys diákok a Szent Lászlóhoz fűződő legendákat dolgozták fel a Nagyvárad Szent László városa című kiselőadásukban. Az Akadémián a magyarországi gimnáziumok képviselői mellett Aradról a Csíki Gergely Líceumból, Temesvárról a Bartók Béla Líceumból, Kolozsvárról a Református Líceumból, valamint a vajdasági Horgosról is érkeztek diákok.

A háromnapos rendezvény megnyitóján a résztvevőket házigazdaként köszöntötte Lezsák Sándor, a Lakiteleki Alapítvány elnöke, a magyar parlament alelnöke, valamint Debreceni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Székelyné Kőrösi Ilona, a helyi honismereti egyesület elnöke. A résztvevők érdekes előadásokat hallgattak meg: dr. Landgraf Ildikó néprajzkutató A mondák kutatástörténete és osztályozása, dr. Nagy Ilona néprajzkutató Vallásos történetek, legendák, bibliai történetek a folklórban, Székelyné Kőrösi Ilona főmuzeológus Mondák , legendák Bács-Kiskun megyében, valamint Lezsák Sándor Értékfeltáró kollégiumok a Kárpát-medencében címmel tartott előadást.

A tudományos tevékenység mellett a diákok és kísérőik tanulmányúton is részt vettek, megtekintve Kecskemét nevezetességeit, Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándorhoz kapcsolódó emlékhelyeket és a börtönmúzeumot, Tiszakécskén pedig megkoszorúzták az 1956-os sortűz áldozatainak emlékművét, és megismerkedtek a helyi érdekességekkel. Találkoztak Buda Ferenc költővel, akit meghurcoltak az 1956-os események miatt, s köszöntötték őt 80. születésnapja alkalmából, valamint gyertyát gyújtottak a forradalom leverésének emlékére meghirdetett gyásznapon, november 4-én este.

A közös munka értékelése után a diákok érdemlapokat vehettek át a szervezőktől, és kísérőikkel közösen szavazták meg a jövő évi Akadémia témáját, amely a Mesterségek, érdekes foglalkozások környezetemben címet kapta, valamint köszönetet mondtak Bartha Évának, a Honismereti Szövetség titkárának áldozatos szervező munkájáért.

Fleisz Judit