Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ady Endre és a foci

Érdekes kis írásra bukkantam a Nemzeti Sport 2015. december 24-én megjelent retrómellékletében, mely Ady Endrét a labdarúgással próbálja kapcsolatba hozni, úgy tűnik, nem is eredménytelenül. Az ominózus cikket Csillag Péter jegyezte, jómagam ebből inspirálódva igyekszem ezt, a nagy költőnk életéhez kapcsolódó kuriózumot, a nagyváradi Ady-rajongókkal megismertetni.

ady endre 1

Mint az életrajzokból tudjuk, Ady sem sportkedvelő, sem pedig csapatjátékos nem volt. Egy 1899-es sajtóhír szerint mégis játszott Debrecen első futballcsapatában. Akkor, a Debreczeni Főiskolai Lapok tudósításában, a harmadéves joghallgató neve Adi Endreként szerepel. Az Érmindszenten született költő ennek a lapnak szerkesztőségi főmunkatársa volt és…”nevének helytelen formában történő írása ellenére más személy nem lehetett, mint a jelzett futballista”…írja Sándor Mihály A debreceni futball képes kalauza című könyvében. A debreceni futball klub alapítóinak szabad, liberális gondolkodása is egybe eshetett a költő ilyen irányú beállítottságával, modern utakat kereső gondolkodásával. A debreceni futball kalandról megemlékezik a Keletmagyarországi Sporthírlap 1921. május 21-én megjelent száma. ” A magyar poézis nagy reformátora, minden újítás lelkes barátja tehát akkor sem tagadta meg magát, amikor sportról volt szó. Az elsők, a kezdők, az úttörők közt volt itt is.”.  Mivel testi ügyességével sosem tűnt ki, nem tudott kibontakozni a labdarúgásban sem. Nagykárolyi negyedikes gimnazistaként nem csak németből, de tornából is csak elégségest kapott. Egy gyermekkori baleset eleve esélytelenné tette minden fajta sporttevékenységre. Erre utal N. Pál József irodalomtörténész is:

„Egyszer szülőfaluja határában, a befagyott Ér pataknál játszott és beszakadt a jég. Sokáig nem tudta kiszabadítani a lábát, elfagytak az ízületei, emiatt egész életében csámpásan járt. Ha száz métert kellett gyalogolnia, inkább hívta a fiákert. A debreceni sajtóhír szerint ugyan tagja volt az alkalmi kollégiumi csapatnak, ám valószerűtlen, hogy aktívan és rendszeresen futballozott volna. Az idő tájt, a Debreczen című lapnál dolgozott újságíróként, nyitott volt mindenre, ami újat jelentett, vonzódása ebből a szempontból érthető a labdarúgás iránt. Azonban sem verseiben, sem cikkeiben, sem metaforáiban nincsen nyoma annak, hogy követte volna később a futballt. Egyedül a Dalok a labdatérről című alkotásában köszön vissza a labdajáték, de ennek élménye éppen a kirekesztettség.”

20706865_1390040164436488_1814718679_n

Íme a vers, amely a méta népi játékot idézi, és amiről Valachi Anna, az Eső irodalmi magazin 2001/1. számában megjelent tanulmányában úgy véli, hogy a költő tanulmányi előmenetelében kibontakozó becsvágya, szorgalma, esti ivászatok során mutatott helytállása a példája annak, hogy: „…a labdatérről kiszorított, tornából fölmentett – fizikai értelemben korlátozott képességű- Ady miképp feledtette társaival testi tökéletlenségeit, gyerekes daccal, csak azért is megmutatva: szellemileg különb a többieknél.”

 

 

Dalok a labdatérről

I.

 Valamikor labdatéren

Hét fiúk ha összekaptunk sorshúzáson,

Ki az az egy nem osztozó

Labdaverő boldogságon,

Ki az az egy, ki ne játsszon,

Engem dobott ki a sors,

Mindig engem, mindig engem.

Kövér könnyel, sóvár vággyal

Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem.

Most is, most is víg hat körül,

Kik nem hatan: százan, ezren

Labdát vernek víg-feledten,

Csak úgy kussoltat a sors,

Mindig engem, mindig engem.

 

II.

Ni, most a labdatéren

Milyen gyorsak a fiúk

És még szebben kacagnak,

Miként a régi hatok.

Milyen, milyen szent volna

Utódomat meglelni,

A kitudott, kis senkit,

Fölösleges nem-játszót

És szólni hozzá vigan:

»Fiacskám, meglátod majd,

Lesz egy nagy labdajáték

S ott te leszel a vezér,

Repülsz, miként a labda

S rikoltsz, mint egy víg rigó

S ha majd nagyon elfáradsz,

Keresed a hatokat,

Keresed s nem találod:

Így van ez jól, fiacskám.

Régi hét fiúk közül,

Íme, engem tartott meg

A fő-fő Labdaverő

S a többit szépen, ifjan

Kiverte a játékból.«

Így szólnék utódomhoz.

De bár bejártam százszor

A régi labdateret,

Nem lelem, nem találom.

Talán más most a világ,

Nincs játékból kitudott

Csenevész, sárga fiú.

Pedig, nagy Labdaverő,

Én titkos, nagy Jehovám,

Úgy szeretném az ilyet

Mindet összegyűjteni

S egy vígságos játékban

Egy utolsót játszani.

 

Érdekesség, hogy a fiatal joghallgatót és újságírót éppen Pásztor Bertalan, a híres Nagyváradi Atlétikai Klub későbbi elnöke, a nagyváradi futball felvirágoztatója csábította át a Szabadság című napilaphoz Nagyváradra. A családtörténeti adalék, hogy míg Ady Endre közömbös volt a futball iránt, öccse, Ady Lajos egyenesen megvetette a sportágat. Olyannyira, hogy panaszos, sőt haragos cikket írt a Keletmagyarországi Sporthírlap 1924. szeptember 22-i számában, melyben felszólítja a Debreceni Tudományi Egyetem igazgatóságát, arra, hogy ” saját hatáskörében tegye meg a szükséges intézkedéseket, a labdarúgó sportnak kellő határok közé szorítására.”, éspedig azért, mert: „ A tanulók jelentékeny csoportja minden felesleges idejét vagy a futballsport tényleges gyakorlására, vagy pedig meccsek látogatására fordítja, s igen sokan tanulmányi kötelezettségeiket is, csak ímmel-ámmal végzik.”

(Forrás: Nemzeti Sport 2015. december 24. csütörtök Népsport retrómelléklet. Szerző Csillag Péter.)

 

Farkas László, Nagyvárad