Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Adminisztratív és szociális javaslatok az RMDSZ-től

Cseke Attila parlamenti képviselő pénteken az RMDSZ két jelentős projekttervezetét ismertette, amelyek országosan módosítanának, illetve kezdeményeznének lépéseket adminisztratív és szociális területen.

Cseke Attila

Cseke Attila

Az RMDSZ idén ősszel kidolgozott és javasolt olyan lépéseket, amelyek egyrészt az ország a kormány által kezdeményezett adminisztratív átszervezésének törvénytervezetével és a nagycsaládok támogatásával foglalkozik.

A kormány által javasolt regionális átszervezést illetően az RMDSZ indítványozta a törvénytervezet átgondolását, melyhez a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének Pártja (ALDE) is csatlakozott. A tervezetben szereplő 183 új területi-közigazgatási egység, ún. „szuperközség” létrehozása véleményük szerint sokkal több hátránnyal járna, mint előnnyel, lévén alkalmazhatatlan Bihar megyére és településeire. Cseke egyrészt a tervek szerint összevonandó helységek nem önkéntes, tehát erőszakos egyesítését bírálta (azon települések esetében, amelyek 25 kilométeres környezetében nem található város), és kiemelte Nagyvárad esetét, amely a z osztályozás mostani állása szerint rendkívül előnytelen helyzetben szerepel a helyi potenciál szemszögéből. A tervezet kiigazítására, de akár eltörlésére irányuló érvelésüket tovább folytatják, és ehhez a politikai erők összefogását kérik.

A szociális téren foganatosítandó javaslat, amelyet Cseke ismertetett, a nagycsaládok támogatását szolgálná az adótörvény módosításával (lakás-, telek, gépkocsiadó), és a Bihar Megyei Tanács bevonásásával. Ez utóbbi esetben egy közösen indított programnak köszönhetően egy családi kártyával 10, 20, illetve 30%-os kedvezményhez jutnának a többgyerekes családok Nagyvárad különböző kulturális intézményeinek rendezvényein (színházi előadások, filharmóniai koncertek, könyvtárlátogatás). A javaslat elfogadását követően annak további kiterjesztését (például együttműködésre hajlandó üzlethelyiségek) a Bihar megyei önkormányzatok szerepvállalására bíznák.

Szamos Mariann