Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A vert sereg győzelme

Visszatetsző az a huzavona, amely a Szent László szobor elhelyezése körül kialakult.

A néphiedelem szerint, királyunk lovasszobra többször megmentette a várost, a várat a bajtól.

A váradi vár fontos szerepet töltött be nemcsak város, de Erdély életében is. Erdély kapuja volt, így a korabeli nagyhatalmak, mindent elkövettek, hogy megszerezzék.

Az a mondás járta, hogy akié Várad, azé Erdély. A törökök 1598-ban 48 ezer fős sereggel indultak Várad ellen, de a mintegy kétezer harcos hősiesen ellenállt a hódítóknak s a törökök ostroma kudarca végződött. Ezt a vár védői Szent Lászlónak tulajdonították, akinek lovasszobra a várban állt.

a vert sereg

1660-ban a polgárok hallani vélték, hogy felnyerít Szent László szobrának érclova, jelezve, hogy újból veszély fenyegeti a várat.

Az 1660-as törok invázió azonban nem végződött ilyen szerencsésen, a 45 ezer főnyi török sereggel csupán 850 védő vette fel a harcot, nagyrészük kollégiumi diák és tanár volt, akik a csata közben tanulták meg a fegyverforgatást és edződtek meg. A várőrség nagy része II Rákóczi György tetemét vitte Ecsedre, aki halálosan megsebesült Szászfenés alatt a törökökkel vívott harcban.

Hiába kértek segítséget, magukra hagyták őket, a nagyhatalmaknak nem volt érdekük hogy konfrontálódjanak egymással, az erdélyi fejedelem sem segített, mert őt éppen a törökök juttatták a trónra. Fel kellett adniuk ugyan a várat, de morális győzelmet arattak, feltételként szabták meg, hogy magukkal vihessék kulturális értékeiket: az egyetemhez tartozó könyveket, eszközöket s a szedésben lévő Váradi Bibliát. Bebizonyították. hogy alárendelt helyzetben, vert helyzetben is lehet eredményeket, sikereket elérni. Vereségük győzelem volt, megmentették nekünk, az utókornak az akkori idők kulturális s vallási értékeit.

Tettük napjainkban is példamutató számunkra, hiszen most is vannak értékeink szobraink, amit sajnos lemázolnak, meggyaláznak így jogosan, nyeríthetne fel Szent László szobrának érclova, sőt talán orrba is rúghatná az illetőt.

Az én házam az én váram, most sem feledkezhetünk meg a váradi vár, Várad hős védőiről. Céljaink most is: identitásunk, kultúránk, hagyományaink megőrzése.

A Szent László tér a Fő utca egyet jelent a fiatalságommal. A központban éltem s ott esténként hallottam a város szívének dobbanását, a főutca lüktető vérkeringését.

Ha iskolába vagy, dolgozni mentem, mindig ott jártam keresztül, sőt akkor is, ha meg akartam ebédelni valamelyik étkezdében. A tér hozzám tartozott, s én a térhez, mint az az ókori matematikus, aki kört  rajzolt maga körül s még a hódító római katonát sem akarta  engedni, hogy oda belépjen.

1964-ben mikor el akarták vinni helyéről Szent László templomot, én is elvegyültem a békésen tüntető imádkozó tömegben.

Mikor a rendszerváltás után, felállították Mihály vajda lovasszobrát a s az volt az érzésem, hogy ez az eltévedt lovas megsértette lelkivilágom..

A napokban a téren jártam, árkokban nincs hiány, egy utat láttam csupán a templom mellett. Bár délelőtt volt az egész téren nem tudtam összeszámolni tíz munkást , s ez ilyen nagyszabású munkához igen kevésnek tűnik.

Viszont Mihály vitéz lovasszobra sértetlenül állt a tér közepén. A lovas felemelkedik a nyeregben s előre néz ,ugrásra készül, mintha nem érezné magát itt jól, mintha nem tudná, hogy került ide.

Szent László szobrának viszont itt lenne a helye, a tér kellős közepén. 1964-ben a rombolást sikerült megelőzze a város lakossága, most építeni kell, város alapító szent királyunk jelképét, szobrát kell visszahelyezni jogaiba, a város főterére.

V. Szilágyi István