Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A védhatalom – ma sokkal nehezebben menne

Bár a Tusványos néven ismertté vált szabadegyetemen számos fontos kijelentés elhangzott az ott felszólalók részéről, a román média elsősorban Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz címzett felkérését kapta fel, amelyben azt szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyar közösség fölött.

A felvetés nem számít újdonságnak, az elmúlt évek során több ízben is fölmerült, hogy Budapest osztrák mintára védhatalmi státust vállalhatna az elszakított területeken élő nemzetrészek fölött. Ez mindenképpen hasznos és a határokon kívül élő magyar közösségek számára jótékony hatású lenne, azonban nem csupán Magyarországon múlik – írja rövid összeállításában internetes oldalán a Mensura Transylvanica politikaelemző csoport.

A vedhatalom

Dél-Tirol a példa

Ausztria a jelenleg Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban élő német közösség fölött vállalt védhatalmi státust, ehhez azonban az olasz fél fogadókészsége is szükséges volt. A második világháború után Olaszország vesztes államként bizonyítani akarta, hogy szakított a fasizmussal, és méltányosan bánik a területén élő kisebbségekkel. Ennek nyomán kezdődtek tárgyalások Ausztriával (amely ugyan a hitleri Németország részeként szintén a vesztes oldalon zárt, de a győztes hatalmak Hitler áldozatának tekintették) a dél-tiroli német közösség helyzetének rendezéséről. A tárgyalások nyomán megszületett a Gruber–de Gasperi-egyezmény, amelyben rögzítették a német közösség jogait és lefektették az autonómia alapjait. Az egyezményt a párizsi békeszerződéshez mellékletként is hozzácsatolták. Ez biztosította Ausztria számára a védhatalmi státust is, amellyel több ízben is élt, a dél-tiroli németek jogainak sorozatos megsértése után sikeresen az ENSZ körgyűlésének napirendjére tűzette az ügyet.

Tehát ahhoz, hogy Ausztria védhatalommá váljon, az olasz félnek és a nemzetközi közösségnek is tudomásul kellett vennie és el kellett fogadnia azt a tényt.

Magyarország számára ez ma jóval nehezebb lenne. Románia jelenleg hallani sem akar ilyesmiről, főleg úgy, hogy a Ponta-kormány már több ízben is tanúbizonyságot tett arról: magyar ügyekben semmilyen engedményre nem hajlandó, sőt folyamatosan vegzálja például a székely és a magyar zászlót kitűző önkormányzatokat. A zászlók miatt kirobbant magyar–román vita során a román külügy barátságtalan, otromba hangnemű közleményben nyilvánította ki álláspontját, és hogy azóta sem sokat változott a hozzáállása, azt a Tusványos kapcsán múlt héten kiadott, hasonlóan „kulturált” hangvételű kommüniké is jelzi.

Mindemellett Budapest megkísérelhetné a nemzetközi közösség támogatását megszerezni. Ehhez azonban most nem feltétlenül kedvező a légkör. Magyarországot a kormány számos intézkedése miatt – mint az új, bevallottan nem liberális alaptörvény elfogadása, valamint a gazdasági válság sajátos eszközökkel történő kezelése – amolyan „rosszfiúként” tartják nyilván. Ez jórészt a balliberális politikusok és média, illetve az érdeksérelmet szenvedett multicégek „érdeme”, és meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a magyar diplomáciát. Kérdéses, hogyan értékelnék a nemzetközi véleményvezérek, ha a már most is „nacionalistának” titulált Budapest a határon túli magyarok ügyében próbálna újabb frontot nyitni.

Persze megéri megpróbálni, hiszen ezúttal azzal lehet érvelni, hogy a magyar fél ezúttal nem valami ellen, hanem nyelvi, kulturális önrendelkezési jogok kiterjesztése, illetve biztosítása mellett száll síkra. Ha már megvan az osztrák precedens – mind a védhatalmi státus, mind az annak révén biztosított széles körű autonómia szempontjából – akkor a magyar állam és a környező országokban élő magyar közösségek vonatkozásában sem lehet ördögtől valónak tekinteni. Már ha egységes mércét alkalmazunk.