Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A szecessziós örökséget népszerűsítik

Munkaülést tartottak az elmúlt héten Nagyváradon az Art Nouveau program partnerei. A 2017. január elsejétől induló projekt a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében nyert 1,6 millió eurós támogatást, célja a szecessziós örökség népszerűsítése, a projektvezető pedig a váradi önkormányzat lett.

Manoelle Wasseige, a RANN elnöke

Manoelle Wasseige, a RANN elnöke

Sebastian Boniş projektmenedzser pénteken számolt be a szerdán kezdődött és aznap zárult munkaülésről. A pályázat egyik legfontosabb eleme annak az adatbázisnak a kiépítése, amelyben restaurátorok, művészettörténészek, építészek stb. szerepelnek. Ez lesz az első ilyen adatbázis, amelynek segítségével bárki megtalálhatja bármelyik terület szakértőjét akkor is, ha ilyen az ő országában, városában nincs, hangzott el. A harminc hónapos projekt keretében 2017-ben és 2018-ban népszerűsítő tevékenységeket is szerveznek majd a nagyközönség számára, elsősorban a szecesszió június 10-ei világnapjának idején.

A projektvezető Nagyváradnak 320,7 ezer euró jutott, ebből többek között képzéseket szerveznek és elkészítik a védett városközpont épített örökségének városrendezési tervét, mondta Adriana Lipoveanu váradi főépítész. Készítenek egy mobilalkalmazást is a szecessziós örökségről, és filmet is forgatnak a pályázat keretében.

A pályázatban a projektvezető váradi önkormányzat mellett partner az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites – Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága) Románia, Magyarországról a budapesti Iparművészeti Múzeum és a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., Ausztriából a bécsi Iparművészeti Múzeum, Szerbiából Szabadka polgármesteri hivatala és a Szerbiai Országos Műemlékvédelmi Intézet, Bulgáriából az Akadémiai Könyvtár alapítványa, Horvátországból a zágrábi Művészeti és Népművészeti Múzeum, Szlovéniából a Várostervezési Intézet, társult partnerként pedig a brüsszeli székhelyű Európai Szecessziós Városok Hálózata (Réseau Art Nouveau Network – RANN), valamint a román Regionális Fejlesztési Minisztérium.

Manoelle Wasseige, a RANN elnöke is üdvözölte a projektet, mint mondta, fontosnak tartják az európai szecessziós örökség megőrzését és népszerűsítését a kelet-európai országokban, városokban is.

Fried Noémi Lujza