Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A szecesszióról Várad jusson eszünkbe!

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság előadássorozatának pénteki előadója Kecse Gabriella, nagyváradi magyar- és néprajzszakos tanár (a Szacsvay Imre Általános Iskola aligazgatója) volt, akinek Az ifjúság bekapcsolásának módszerei a helytörténet és az épített örökség megismeréséhez című előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Az eseménynek a nagyváradi vár adott otthont.

Dukrét Géza és Kecse Gabriella (a kép jobb oldalán)

Dukrét Géza és Kecse Gabriella (a kép jobb oldalán)

Az előadás fő témája az volt, hogy az ifjúságot miként lehet bevonni a helytörténet megismerésébe, illetve ennek kapcsán a műemlékek szeretetére, védelmére ösztönözni. Az előadó meggyőződése, hogy aki ezt az ismeretet, a műemlékek iránti szeretetet nem hozza otthonról, annak számára ezt a tudáshiányt az iskolának kell pótolnia. Éppen ezért ezen a téren is hatalmas feladat hárul a tanintézetekre, pedagógusokra. Aki ugyanis nem „fertőződik” meg gyermekkorában vagy ifjúkorában valamilyen szinten ezzel a tudással, az felnőttként már nehezebben fogja elfogadni a helytörténeti ismereteket, a műemlékvédelem fontosságát.

Dukrét Géza az esemény házigazdájaként kifejtette, hogy ők ezen a téren elsősorban felnőttekkel foglalkoznak, és ez az előadás kiváló alkalom arra, hogy Kecse Gabriella kifejtse, milyen régóta foglalkozik a gyerekekkel ilyen téren. „Sajnos nálunk kevés fiatal van az egyesületünkben” – hangsúlyozta a társaság elnöke, hozzátéve, hogy a néprajzi hagyományok ismeretét is kéne oktatni az iskolákban. Az előadó megerősítette azt a tényt, hogy a műemlékek szeretetét, a honismeretet a gyerekkorban kell elkezdeni. Kecse Gabriella rámutatott arra, hogy ebben az ingergazdag világban, amiben jelenleg a gyerekek felnőnek, már „nem működik a fekete tábla, a fehér kréta”: el kell vinni a diákokat a helyszínre, meg kell mutatni, lehetőséget kell adni nekik arra, hogy felfedezzék azt, amit tanítani szeretnének számukra. „Pedagógusként, szülőként irányt kell mutatni nekik, és hagyni kell, hogy önmaguk fedezzék fel környezetüket, jelen esetben a műemléképületek szépségét” – fogalmazott Kecse, hozzátéve, hogy sikerélményt az ad, amit az ember önállóan ér el, amiért önmaga dolgozik meg.

Az előadáson Kecse a szülők és nagyszülők szerepét, felelősségét hangsúlyozta: célirányosan kell megtervezni minden sétát, úgy a gyerek magába szívja az információkat. Nyomatékosította, hogy minden épület mögött emberek állnak: emberek építették embereknek, váradiak váradiaknak, tehát a lokálpatriotizmust mindenképpen tanulni, tanítani kell.

Az előadó arra is kitért, hogy van egy Helytörténet nevű választható tantárgy, aminek ő dolgozta ki a tantervét. A tanterv országos szintű, maga a munkafüzet (segédanyag) viszont regionális. Lexikális anyagokat is tartalmaz. „Az önkormányzatnál és a megyénél pályáztunk a nyomdaköltségekre, így jelenleg összesen 1500 gyerek tanul már ezekből az ingyenes kiadványokból. Bízunk benne, hogy lesz lehetőség az újranyomtatásra is” – fogalmazott Kecse. Hozzátette azt is, hogy a helytörténet egy kicsit történelem, egy kicsit irodalom, művészettörténet, földrajz, így ő szíve szerint minden egyes korszaknak a művészettörténeti, irodalmi és a tudományos vonalát is oktatná, mert így jobban megmaradna a gyerekekben. „Igyekszem úgy alakítani az óráimat, hogy a váradi gyereknek Váradhoz kössem a leadott helytörténeti tananyagot” – fogalmazott.

„Szerencsésnek tartom magam, mert olyan szakmám van, amit nagyon szeretek, és magyar néprajzszakos tanárként a magyarórákba is be lehet csempészni nagyon sok helytörténeti dolgot, hiszen a tanterv adta tanári szabadság ezt lehetővé teszi. Sajnos rohanó világban élünk, a szülők szinte minden felelősséget az iskolára hárítanak, ezért az iskolának kutyakötelessége olyan lokálpatriotizmust is belecsempészni a tantervbe meg a gyerek életébe, hogy akárhova sodródik el a világban, mindig is büszke legyen arra, hogy váradi, és mindig visszavágyjon szülővárosába. Ez azért működik jól, mert az ember szeretettel gondol vissza a gyermekéveire. És egy-egy épület, az azzal kapcsolatos történetek beépülnek az emlékeibe, melyek felnőttkorban előjönnek. Bízom benne, hogy van olyan gyerek, aki majd felnőttként, ha a szecesszióról hall, akkor legalább a váradi Sas-palota beugrik neki, ha az Adorján családnevet hallja, akkor az Adorján házak is beugranak neki. Sajnos olyan korban élünk, amikor megint a köveket kell megszólaltatni, hogy elmondják, mit is keresünk mi itt. Ha ezt nem tanítjuk meg a gyerekeknek, akkor felnőtt korukban már nem lesz rá igényük” – fogalmazott Kecse Gabriella, hozzátéve, hogy a gyermekeinknek meg kell ismerniük néhány építészeti stílust annak érdekében, hogy ők se hagyják lebontani a műemléképületeket, mert azokat védeni, ápolni, szeretni kell.

Sükösd T. Krisztina