Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A szamaras ember igazsága

A budapesti Nemzeti Színház társulata vendégszerepelt pénteken este a váradi Szigligeti Színházban. Tamási Áron Vitéz lélek című színművét Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatója rendezte.

A színészek teltház előtt játszottak. Jó volt látni a váradi színpadon olyan művészeket, mint például Mécs Károly, Reviczky Gábor, Trill Zsolt (aki március végén a Kiss Stúdió Színház születésnapi gálaműsorán adott elő egy Csehov-monológot).

A Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott. A nemrég elhunyt Görömbei András ekként jellemezte e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.”

a szamaras uj

„Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája” – olvasható a Nemzeti Színház honlapján található szinopszisban. Balla Péter (Trill Zsolt) csöndes konoksággal, erős hittel küzdött meg igazáért. Ragaszkodott szamarához, amely miatt csúfolták a falubéliek, s nemkülönben az adott szóhoz. Mint Balla Péter mondta: az ember nemcsak az embereknek tartozik becsülettel, hanem az Istennek, az állatoknak, a fáknak, az egész természetnek. Arra törekedett, hogy az építendő házból bölcső legyen, s ne koporsó. A történet meseszerű befejezése sem maradt el.

A Nemzeti művészeinek játékát a közönség nagy tapssal, felállva köszönte meg.