Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A politika dióhéjban

Kormányellenes tömegtüntetések Romániában. Ettől hangos a belföldi és külföldi média. Megszoktuk, hogy a „forradalom” óta időnként az utca veszi át a politikai küzdőtér szerepét. A választások útján létrejött jelenlegi hatalom (amely az eddigiektől eltérően gondol a választópolgárokra is) hallgat, a kívül rekedtek pedig az utcára vonulnak, és a mindig valami miatt elégedetlenek, a civil szervezetek és az agresszív, mindenre kapható csőcselék hada segítségével hevesen tiltakoznak. A köztársasági elnök is – felrúgva a játékszabályokat – kap az alkalmon, és bekapcsolódik a választásokon elsöprő többséggel győzelmet aratott Szociáldemokrata Párt lejáratását célzó kampányba. Kinek van igaza? Mindenkinek igaza van, és senkinek nincs igaza. Mindenkinek, mert a kormány joggal követeli, hogy ne háborgassák megbízatása teljesítése közben, a tüntetők pedig jogosan adnak hangot bizonyos elvárásaiknak. Senkinek, mert a hatalmon lévők nem szívesen veszik tudomásul, hogy másnak is igaza lehet, és nem tartják fontosnak, hogy a más véleményűekkel párbeszédet folytassanak; az „ellenzékiek” meg erőszakos fellépésükkel megkérdőjelezik a hatalom jogszerűségét, gyűlöletre buzdítanak, és – ami logikailag a legaggasztóbb – nem adnak megalapozott választ a „miért” kérdésére. Különben is, a politika lényegénél fogva nem az igazságról szól, hanem az érdekek ütköztetéséről és egyeztetéséről. A politikában – és ez mindenütt így van – az igazság nem valamiféle heideggeri „felfedettség”, hanem az erősebb szavának, akaratának érvényre juttatása bármi áron. Itt most gondolhatunk Machiavellire, Nietzschére, a romániai mindenkori hatalom, ill. a mai politikai ellenzék pimaszságaira, vagy akár a brüsszeli kvótavezénylésre és hivatali arroganciára. „Politikusaink”(már ez a szó is önmagában ellentmondás, hisz Romániában nem beszélhetünk politikai elitről) titokban tudják, hogy ha valaki azért vállal politikai szereplést, hatalmi funkciót, hogy feláldozza magát a közösség érdekeinek oltárán, az hülye, vagy jobb esetben naiv. A politikai verseny költségekkel jár, amelyeknek meg kell térülniük. Ez teszi üzletté a politikát. Azok, akik azért akarták a hatalmat – ha van ilyen, talán van, keresgéljünk a történelemben –, hogy az emberek életét jobbá tegyék, hogy politikai elvvé emeljék az általános emberi, közösségi eszmények feltétlen szolgálatát (a kommunizmus nem tartozik ide, mivel az eszmét csak eszközként használta egy sokáig elnyomott, de hatalomra jutása által kiváltságokhoz jutott réteg uralma, a totalitárius diktatúra megalapozásához), kivételnek számítanak, az ilyenek tulajdonképpen nem is „politikusok”, hanem mártírok. A politikában ugyanis nincsenek mártírok (valószínű, ezzel a történelmi mítosz csinálói és kedvelői nem értenek egyet). A mártírok (a mártírságot az ókori görögök találták ki, akik még a politikát nem választották el az erények gyakorlásától) a politikai logika ellenében cselekednek, önfeláldozásukkal magasztos emberi célok, transzcendens igazságok felé mutatnak. De hol vagyunk mi ettől? Valaki egyszer azt mondta: „a román ember költőnek születik”. Lehet benne valami, merthogy errefelé még egy tömegszerencsétlenség is a média által egy csapásra giccses romantikává hígulhat. Így történt a híres bukaresti Colectiv klubbeli tűzvész áldozataival és a velük rokonszenvezőkkel is. A sajnálatos eset a szemünk láttára vált halált okozó emberi mulasztásból tragédiává, érzelgős hősi mítosszá, s ráadásul még az utca közvetítésével kormányválságot is előidézett, aminek eredményeként egy lelketlen „szakértői kormány” áldását élvezhettük néhány hónapig. A baj az, hogy a társadalmi-politikai problémák, a traumák szublimációja nem helyettesítheti az életkörülmények javítására irányuló konkrét erőfeszítéseket. Pusztán a megköltött történelmi eredet és a birodalmi egység ünnepélyes hangoztatásával és politikai érvként való felhasználásával, valamint a „magas színtű” képmutatás kelléktárának cserélgetésével nem lehet országot építeni. Téli depressziónkat azonban némileg enyhítheti, hogy a televízióból nemcsak az utcai tüntetésekről értesülhetünk, hanem arról is, hogy a dúsgazdagok (politikusok, üzletemberek) nemzetközi részvételével ez évben is megtartott „vadászorgia” zavartalanul folyik X. Y.(a név nem számít) magánbirtokán, a bályoki erdőben…

Blága L. József