Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A padlás varázsa

A múlt században a gyermekkor tele volt fantáziával, kreativitással, kalandvággyal és mesevilággal. Tele volt varázslattal, hiedelmeken keresztül berögzült izgalmakkal és egy teljesen különböző világszemlélettel. Volt varázs, titok, rejtekhely, és voltak barátok, cimborák, akikkel mindezeket meg lehetett élni, fel lehetett fedezni. Na és ott volt a padlás. A padlás, amely egy külön világ, egy külön élet volt minden gyermek számára. Az volt a zug, amellyel semmi nem vehette fel a versenyt. Tele volt „kincsekkel”, sőt még a világ vége is látszott az elmozdult tetőcserepeken, zsindelyeken túl.

Egy érkörtvélyesi padlás régiségei

Egy érkörtvélyesi padlás régiségei

A mai kor gyermeke talán már meg sem értené, mi volt annyira érdekes egy poros, pókhálóval beszőtt padláson, ahol néha még egy-egy egér is ráhozta a „happárét” a kíváncsiskodó buksikra. Minél inkább uralta a félhomály, minél több volt a titkos láda, az Isten tudja mivel megrakott zsák, régi poros festmények, fotográfiák és iratkötegek, annál misztikusabb volt a gyermekszemnek. Ez a temérdek kincs mind-mind felfedezésre várt, és nem is lehetett ezt véghez vinni egyik napról a másikra. Ugyanis a felnőttek mindig leparancsolták onnan a „felfedezőket”, mert még „elgórnak” ott valamit, te Maris… – „kiábálta” jó érmellékiesen nagyapánk a mamának, amikor felszabadultunk a titkok tárházába.

Ha a felnőttek nem voltak otthon, akkor más volt, akkor kitárult a Szezám! Olyankor felültünk a padlásajtóba egy-egy nagydarab zsíros kenyérrel a kezünkben, erőt, na meg bátorságot gyűjteni – Isten a megmondhatója, hanyadjára –, egy nagy fekete utazóláda felnyitásához, amelyet aztán mégse mertünk megtenni sosem. Féltünk belekukkantani, mert a szomszéd Etus néni szerint „egyszer elvisz benneteket a benga, addig mászkáltok oda fel, mikor nincs itthon anyátok, te”. Nos, ez a „benga” egy nagy és titokzatos valami volt, és elképzeléseink szerint ki is telt volna tőle, hogy éppen abban a nagy fekete ládában lakjon, ott a kémény alatt. Araszolva bár, de mégis egyre közelebb merészkedtünk néha a „benga-lakhoz” és Öcsinek, a főkonkolynak még a szilva is kihullt az ingéből, úgy spulnizott vissza a menedéket jelentő padlásajtó felé, ha egy-egy nagyobb neszt vélt hallani az ominózus fekete láda környékén.

Egy bűvös pince a gálospetri Fráter-kúria előtt

Egy bűvös pince a gálospetri Fráter-kúria előtt

 

Kincsek

Erre mifelénk, az Érmelléken, de biztos így van ez máshol is, a régi öregek semmit nem dobtak el. Minden kacatra azt mondták, jó lesz az még valamire. Parasztházaknál még az agyonnyűtt ruha vagy ágynemű is felkerült a padlásra, mert „jó lesz az még fótnak”. A „files” fazék is odakerült, ha kilyukadt, mert majd „befótozza” a tót, ha erre jár. A régi „tallu” is ott lógott egy kiszuperált dunyhahajban, felakasztva a gerendára, mert azért meg edényt adnak a cigányasszonyok. Ha nagyanyánk nem akarta, hogy „eljátsszunk” valami hasznos dolgot a padlásról, hozta a „nagykócsot” a tornácszegről és bekulcsolta vele a Szezám ajtaját. De nem volt hét, hogy be ne szabadulhattunk volna oda, ahol mindenből csak úgy sütött a titokzatosság és a kaland. Néha egy-egy nagyobb rokonleányt vagy fiút csábítottunk fel, mert az még nem volt felnőtt eszű, de félni se illett már neki a félhomályban, így mi is nagyobb biztonságban araszoltunk bennebb-bennebb a kémények felé. De ez sem járt sok sikerrel, mert a nagyobb kuzinnak nem igen volt már érdekes a padlás és meg is unta hamar a pókhálót seperni magáról, így újfent nem lett semmi a nagy fekete láda tartalmának felfedezéséből.

A bűvös tárgyak – mángorlók, rozsdás szenes vasalók, régi tüllfüggönyök darabjai, díszes hasas üvegek, letört, cikornyás kovácsoltvas kilincsek, ácskapcsok – és egyéb, általunk meghatározatlan régiségek sokasága között bóklászni azonban mindig igazi kaland maradt.

Kincsek. Így neveztük a sok kacatot, mert nem volt szabad ezt a hatalmas titokzatosságot felszámolni, varázsát megtörni.

 

Tornác padlásfeljáróval a gálospetri tájházban

Tornác padlásfeljáróval a gálospetri tájházban

Gipszcsizma

Egyszer aztán sokáig nem mertünk többé még a padlás felé se nézni. Történt ugyanis, hogy Prücsök, a szomszéd kisfiú felfedezett a tetőszögben valami rendhagyót, valami félelmetes formát. Nagy lett a riadalom. Prücsök azt mondta, olyan, mint egy emberi láb. Csak fehér és poros és nincsenek rajta lábujjak. Ettől aztán még éjszaka se tudtunk aludni.

Elmondani se igen lehetett senkinek, mert a létrán is tilos volt mászkálni, a szülők le is szidták gyakran a kisebbeket, mert az ugye balesetveszélyes volt. Végül egy napon mégis előrukkoltunk vele nagyapánknak. Milyen láb? Ó, hogy rogyjon rátok a retyezát, hát már azt is megtaláltátok?” – dörrent ránk az öreg, de szemében ott volt a nevethetnék ijedtségünk láttán.

Az egy lábról levágott gipszcsizma, kis butáim – magyarázta végül nagyanyánk elnézően. Nagyapátoknak el volt törve egyszer a bokája. Meg a lába szára is És valahogy az is a padlásra került – szabadkozott. De nektek mi keresni valótok volt már megint ott? Na megálljatok, eltángál apátok benneteket, csak mondjam meg. De a drága jó lélek sose mondott meg semmit, de óva intett a padlás közeléből, ami csak olaj volt a tűzre.

Padlásbéli „kacatok”

Padlásbéli „kacatok”

Padlásbéli „kacatok”

Padlásbéli „kacatok”

 

A fekete láda varázsa

Nem is emlékszem pontosan, mikor esett meg, de ahogy teltek az évek, egyszer csak kinyílt az a bűvös fekete láda. Már nagyobbacskák voltunk és Nanám, ahogy Prücsök mondta a mamának, egy karácsony táján egy fehér szütyőben tárolt csörgő dióért ment fel a padlásra, amikor nagy buzgalommal utána osontunk, „segíteni”. Prücsök pedig, a mindig pajkos süldő fiú egyszerre csak hirtelen felnyitotta…

Ott állt hát tárva-nyitva a hatalmas nyolcszázas évekbeli utazóláda, benne néhány régi irattal. Hatalmas volt a csalódás az arcokon. Már szinte bántuk is.

Mert mi maradt másnapra a világból, hogy lenullázódott a csoda, a padlásbéli bűvös varázs, a misztikus titok…

Itt, az Érmelléken akkor váltunk felnőtté igazán, amikor már nem volt több felfedeznivaló a padlásokon, csűrökben, vermekben, pincékben.

A gyermekévek pedig ott maradtak lezárva a nagy utazóládákban, amelyeket Nanám szerint sose vón’ szabad felnyitni senki ember fiának. Ha „megösmered” a tartalmukat, kiürülnek azok. Bizony!

Sütő Éva