Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A Nymphaea üdülőközpontról

Az idén már biztos, hogy nem nyit ki a nagyváradi városi strand, ugyanis a helyére létrehozandó Nymphaea elnevezésű élményfürdő és üdülőközpont műszaki tervének e hó végéig kell elkészülnie. Mint már írtunk róla, még 2009-ben kezdeményezték ennek a körülbelül 16 millió euró értékű, uniós támogatású projektnek a kivitelezését, ám a 2010-re elkészült műszaki tervet aktualizálni kellett. Ezt a pályázatot irányító Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségnek kell elbírálnia, és ez az utolsó lépés a szerződés aláírása előtt.

A  Nyimphaea (3)

A két éves időtartamú projekt részleteiről Marius Moş, a városháza Nemzetközi Finanszírozású Projektek Menedzsment Igazgatóságának a vezetője tájékoztatott. E szerint a nemzetközi finanszírozású projektekért felelős igazgatóság körülbelül 7 millió eurós vissza nem térítendő támogatást kap a Nymphaea üdülőközpont és élményfürdő létrehozására. Az új tervek szerint megkétszerezik a strand befogadóképességét, és fedett, illetve szabadtéri gyógyfürdőkben kényeztethetik majd magukat a látogatók. Lesz pezsgőfürdő, szauna, 12 csúszdával felszerelt élményfürdő, aroma- és fényterápia, fitnessz stb. A gyerekekre és a felnőttekre is gondoltak a tervezők. A kicsiknek külön játszóteret alakítanak ki, a felnőttek pedig fedett és szabadtéri sportpályákon tekézhetnek, pingpongozhatnak, kosárlabdázhatnak, röplabdázhatnak, sakkozhatnak, falat mászhatnak stb. Ezen kívül három új épületet is felhúznak összesen 3 650 négyzetméteren. A fedett medencék körülbelül 7,7 ezer négyzetmétert foglalnak majd el, kiváló lehetőséget nyújtva a téli strandolásra is. Pont ezért minden évszakban látogatható lesz az új üdülőközpont. A helyszínen egy teraszos kereskedelmi központot is létrehoznak 1129 négyzetméternyi területen. Ezen kívül a geotermikus energiát a jelenlegi 30 százalék helyett teljesen kihasználják.

A  Nyimphaea (1)

Tavalyi felvétel a városi strandról. Meglehet, jövőre már nem ez a kép fogadja a látogatókat

A közel 7 millió eurós támogatást a Fejlesztési és Idegenforgalmi Minisztérium regionális fejlesztési programján keresztül nyerték el. Májusra tehát a megvalósíthatósági és a műszaki tervet le kell adni. Ezt követően pályázatot hirdetnek a kivitelezésre, majd megköthetik a finanszírozási szerződést. Az élményfürdő felépítése körülbelül egy évig tart.

Sükösd T. Krisztina