Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A népek tavaszára emlékeztek Bályokon

Vasárnap délelőtt Bályok maroknyi magyarsága ünnepi istentiszteletre gyülekezett. Jónás Sándor református lelkipásztor prédikációjában párhuzamot vont az 1848-as hősök kapcsolata a ma emberével illetve Pál apostol Korintusbeliekhez írt levelének üzenete között, felhívva mindenki figyelmét, hogy tanuljunk Pál apostol szavaiból és hőseink tetteiből egyaránt. Az istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult, majd a templomkertben felállított kopjafánál folytatódott az ünnepség. Itt elsőként Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei képviselője szólt a forradalom hőstetteiről.

a nepek 1

„Fejet hajtunk a fiatalok előtt, emlékezve elindulásukra, lendületükre, határozottságukra és nem utolsó sorban hatalmas szívükre. Mert március tizenötödike a fiatalság ünnepe. Minden forradalomhoz szükség volt a fiatalokra és minden fiatalnak mindig szüksége volt bölcs tanítókra.” – mondta beszédében Cseke Attila.

a nepek 2

Daróczi Mihály bályoki alpolgármester beszédében kiemelte, hogy 1848 márciusa „a népek tavasza volt” hiszen Európa több országában forradalmi események zajlottak. Verses irodalmi műsort adtak elő a helyi iskola diákjai, majd a Bod Róza Református Énekkar előadásában elhangzott többek közt az Európai Unió himnusza valamint Bródy János Ha én rózsa volnék című remekműve, majd koszorúzás és a Szózat eléneklése zárta a megemlékezést.

Tőtős Norbert