Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A nagy horderejű információkról

A napokban az egyik uniós segélyosztás kapcsán arra ment rá a délelőttöm, mi több a délutánom egy része is, hogy egy „nagy horderejű” kérdésre próbáltam választ kapni a székelyhídi önkormányzatnál. Egy olyan kérdésre, amit Mihályfalván vagy bármelyik településen se perc alatt megválaszolnak, minden fontoskodás és bürokratikus idétlenkedés nélkül. Történt ugyanis, hogy megírtam az ominózus cikkben, hogy megérkezett az Ér-parti kisvárosokba az uniós élelmiszersegély, melynek kapcsán azt is szerettem volna tudatni az olvasókkal, mikor, meddig és hol lehet átvenni ezeket, ám utóbbi információhoz csak a mihályfalvi városházán lehetett akadálytalanul hozzá jutni, Székelyhídon úgy ültek a dolgon, mint valami hadititkon, vagy nemzetvédelmi ügyön. A szociális osztály referense, Béres Judit Renáta arról tájékoztatott, hogy jelenleg Kovács Cristina foglalkozik az üggyel, kérjek tőle információt.

Hívtam tehát az önkormányzati titkárságon keresztül Kovács Cristinát, akinek éppen nem volt ideje a sajtóra, azt üzenve hívjam vissza később. Tárcsáztam később, és közölte velem, sajnos nem állt módjában „kiszivárogtatni” az információt, így megadja Szabó Csongor számát, aki állítólag mindenek tudója a hivatalnál. Hívtam hát az ominózus számot, persze nem válaszolt, gondoltam elírtam, vagy rosszul diktálta, mindegy, felhívom Béres Csaba polgármestert, hogy ugyan árulja már el, az Isten szerelméért, hol és meddig vehetők át azok a tartós élelmiszercsomagok, de az elöljáró két mondat után Szabó Csongorhoz utasít – aki mint kiderül, kabinetjének egyik tótumfaktuma, sajtószóvivője vagy milye. Itt feladom, hisz már 14 óra, a napilap ritmusa pedig szigorú szabályokhoz köti az ember lányát, ezért a segélyosztás ügyében egy székelyhídi hirdetőre kitett hivatalos közleményre szorítkozom.

Ám csodamód szól a telefon, és bejelentkezik Szabó Csongor, persze egy teljesen más számról, más hálózatról, mint amit megadtak, és közli velem, hogy a „nagy horderejű” információt csak levélben tudja kiszolgáltatni, amolyan „sajtóközlemény” formájában, de jól lesz tudomásul vennem, itt személyét megkerülve senki sem nyikkanhat.

Tudomásul veszem. A városban terjengő szóbeszéd is „megerősít” abban, hogy itt egy igen „fontos” személyiséggel van dolgom.

Itt-ott három óra elteltével valóban megjött a levél, amelyben Szabó Csongor, két mondat kivételével szinte ugyanazt a közleményt küldte le, mint ami ki van függesztve a városban, és ami szintén hiányos a kért információt illetően. Levélben még kioktat az újságírói etikáról és egyéb fontos szakmai fogalomról, sőt arról is, hogy a székelyhídi önkormányzat működési rendjéhez és az abban betöltött szerepéhez semmi közöm.

Ehhez aztán végkép nincs, annál is inkább, mivel nem is firtattam.

De tényleg semmi közöm. Mint ahogyan a székelyhídiaknak sincs már régóta semmi közük ahhoz, amit az effajta emberek és feletteseik képviselnek.

Ám az újságírónak ilyenkor, fene tudja miért, de az is megfordul a fejében, hogy vagy sutyi-mutyiban kezelik az uniós segélyeket, vagy akkora arca van a helyi önkormányzatnak és politikai hátterének, hogy megengedhetik maguknak az olvasókkal való lacafacázást.

Még ha rajtam keresztül is.

Mi több, az a kérdés is felmerül bennem, ha ekkora mellénnyel kezelik a választópolgárt – ez esetben székelyhídi olvasókat –, miért csodálkozik az érdekképviselet, ha egy 80–90 százalékos magyar többségű városban lassan több lesz a román önkormányzati képviselő, mint a magyar?

A megyei pártvezetés valószínűleg tisztában van ezekkel a helyi „malformációkkal”, de ha mégis idáig engedte süllyedni az általa támogatott városvezetőket és azok módszereit, lelkük rajta.

Nekem nincs több kérdésem.

Sütő Éva