Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A műemlékek világnapját ünnepelték

A műemlékek világnapján, tegnap a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében épített örökségünk fontosságáról értekeztek a nagyváradi várban szervezett konferencián.

Huszár István, Jakabffy László, Dukrét Géza és Mihálka Nándor Fotó: Csikos Rolland

Huszár István, Jakabffy László, Dukrét Géza és Mihálka Nándor
Fotó: Csikos Rolland

Dukrét Géza PBMET-elnök többek között annak fontosságáról beszélt, hogy a műemlékvédelem közüggyé váljon, szólt az emlékjelek fontosságáról és azt is elmondta: a PBMET székhelyet kapott a várban, ahol egy hatszáz kötetes könyvtárat létesítettek, amit bárki meglátogathat. Jakabffy László műemlékvédelmi szakmérnök a váradi várról beszélt, isteni gondviselésnek nevezte, hogy nem pusztult el, sőt felújítására is volt hajlandóság, miután a katonaság kiköltözött az épületből. A 2010–2015 között folytatott feltárásokról és azok folytatásának szükségességéről Mihálka Nándor régész beszélt, ő azt is megemlítette, hogy megyénk Váradtól északra eső területeit kellőképpen feltárták, a déli rész azonban régészeti szempontból gyakorlatilag fehér folt.

Péter I. Zoltán helytörténész Huszár István alpolgármesternek azt javasolta, hogy az önkormányzat a jelenlegi homlokzat-felújítások helyett találjon más formát a régi bérházak felújításának támogatására, azoknak ugyanis már strukturális problémáik is vannak, a függőfolyosókat például alá kell dúcolni.

F. N. L.