Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A mi Adynk

Tegnap volt száznegyven esztendeje, hogy ott, a hepehupás vén Szilágyban megszületett a szikra. A szikra, melyből láng lett, fájó, keserves, gyújtogató, kormozó, de isteni erővel megáldott váteszi láng, melynek fényénél, melegénél még ma is menedéket talál az, aki Magyar.

Tegnap sok emlékünnepség volt az egész Kárpát-medencében, sokan, sokféleképpen emlékeztek a költőre, ünnepelték Ady Endre születésének évfordulóját. Voltak, akik hittel és lélekkel, és voltak, akik fásultan, kötelességből, protokollból, számításból, ügyként vagy ürügyként, mert Ady, ez a mi Adynk olyan döbbenetes energiát lobbantott a magyar nemzet tudatába, lelkébe, mely még most is él annyira, hogy táplálkozhatnak belőle a hittel élők, a hitetlenek, a percemberkék, sőt, a disznófejű nagyurak is.

Ilyenkor, ahogy elnézem a hiteles és kevésbé hiteles Ady megemlékezéseket, eltanakodom azon, vajon a magyar ugar „táltospoétájának” ránk testált örökségéhez méltók tudunk-e maradni? Nem könnyű ezt a furcsa emberzsoltárokká nemesült vershagyatékot, a kimondható igazak terhét még ma sem vállalni, cipelni, merni. Nem könnyű, mert ma is élnek, azóta is köztünk vannak azok, akik átkos szereplői Ady testamentumának, azaz költészetének. Mert ma is velük hadakozik az, aki Ady lángjainak fényénél mer itt ember, magyar lenni. Velük, percemberkékkel, a szürkék hegedűseivel, és igen, a sok disznófejű nagyúrral… mind itt vannak köztünk ma is. És mi, mai örökösei a költőgéniusznak meg kell fejtsük valahogy a titkos kódot, mely a versekben élő és égő szívként dobog, s ezek segítségével merjünk mi is igazak, emberek, magyarok lenni!

Szőke Mária