Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A kukázásról pozitív hangnemben

Olvastam egy újságcikket, amelyben a szerző felhívja a figyelmet a társadalom lecsúszottjaira, akik az utca szemetéből kénytelenek fedezni mindennapi szükségleteiket, és sürgeti az intézményes beavatkozást a helyzet javítására. Valóban, az a tény, hogy világunkban (nemcsak Romániában) egyre több a „kukázó”, aggodalomra ad okot, azt tanúsítja – ami egyébként már régen nem titok –, hogy az úgynevezett „jóléti társadalom” csak kevesek jólétét teszi lehetővé, míg a többség számára nem jelent mást, mint kiszolgáltatottságot, létbizonytalanságot, nélkülözést és kilátástalanságot.

Van azonban a kukázásban valami mélységesen emberi: a képmutatásra és a haszonlesésre épülő létünk tagadása, az önmagunkhoz való visszatérés, a mindent újrakezdés lehetőségének reménye. Valljuk be, közérzetünk romlik, egyre idegenebbül érezzük magunkat az emberi lényt áruvá lealacsonyító „pénzgazdaság” feltételei között. A pénz halmozása, az állandó rohanás, a luxus élet csábítása kezdi kiszorítani a bensőségesség igényét. A hamis csillogás, az érzelmi sekélyesség uralja mindennapjainkat. Voltaképpen már nincs is saját, reális életünk. Már-már ott tartunk, hogy meghamisítjuk önmagunkat (ebben az igénytelen szórakozást nyújtó, hamis emberképet közvetítő média is segít), formálissá, felszínessé tesszük emberi kapcsolatainkat. A „kukázó ember” valami olyasmire emlékeztet, amit hamis értékekben tobzódó társadalmunk már régen elfeledett: az egyszerű, őszinte, érzelmileg tiszta emberi életre. Ő képviseli a dehumanizálódásban a maradék humánumot.

Gyakran gondolok arra, hogy kegyetlen, kiszámíthatatlan létfeltételeink bármikor, bárkit egy adott pillanatban kukázóvá változtathatnak. Ilyenkor félni kezdek. A félelem legjobb ellenszere pedig (ezt a pszichológia is tudja) a félelmet kiváltó helyzettel való szembenézés, az adott helyzet ismételt, szándékos átélése. Az embertelen életkörülményeken való felülemelkedéshez tehát az kell, hogy megszoktassam magam a kukázás gondolatával, legyek nyitott autentikus emberi összetartozásunk megtapasztalása felé, nyerjem vissza magamnak a humánumban való hitet és a reményt. Ez a felismerés szülte bennem az ötletet, hogy a kukázást mint létformát tegyem életeszményemmé, és fáradhatatlanul keressem az igazi társat, azt az embert, aki vállalná a kukázást velem, akivel érdemes elindulni kukázni…

Blága L. József