Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A kolinda, a migránsok és az árvák

Villamossal jövök a szerkesztőségbe. A téli koradélelőttön zakatolva halad a jármű, az üléseken sokféle ember ül, beszélget. Egyik széken apáca, mellette kalapos öregúr, egyetemisták, néni bevásárlószatyorral. Előrébb pedig három elegáns és kissé hangos nő. Csevegésükből hamar kiderül, ketten közülük Olaszországból jöttek haza a téli ünnepekre a harmadik nőhöz látogatóba, aki barátnőjük. Kicsi kivagyiság, hogy bezzeg ott ennyi és ennyi a fizetés, meg az életszínvonal… na meg a félelem, a ki-kibukkanó társadalmi szorongás levonata: merthogy a migránsok leborogatták az egyik ottani áruház előtt a karácsonyfát… Az egyik nő elmeséli azt is, hogy az olasz városkában a fiatal orvosnő nem is mer már egyedül maradni az éjszakai ügyeleten, mert egyszer rá akartak törni a bevándorlók. Így a doktornő csak úgy vállal ügyeletet, ha a férje, vagy valamelyik ismerős férfi is ott marad vele a kicsi, nagyon korszerű, de mint halljuk, eléggé furcsa helyzetbe került klinikán. A villamos utazóközönsége akarva-akaratlanul hallgatja ezeket a beszámolókat, többen összenéznek, megcsóválják a fejüket, a modern Európa egyre furcsább „modernségét” hallgatva.

Az Emánuel imaháznál egy furcsa csoport száll fel a villamosra. Tizenöt-tizenhat éves kamasz fiúk, kissé furcsa öltözetben, az egyik fején Mikulás sapka, a másiknál csengősbot. Bőrük színe barnább, egyiket sem lehetne svédként vagy germánként eladni. Az egyik Olaszországból hazalátogatott hölgy elsápad a láttukra, s ijedten azt mondja barátnőjének:

– Nézd, migránsok, már itt is, és milyen sokan! Úristen, baj lesz!

A fiúk pedig a fura öltözetükben, a Mikulás-sapkával, a csengős végű bottal felsorakoznak a villamos belsejében és rázendítenek románul egy nagyon szép karácsonyi dalra. Erőteljes fiatal hangjuk betölti a járgányt, nagyon szépen énekelnek. Énekelnek ott a zötykölődő villamoson arról, hogy a magasságos Ég kapujában Isten csillagot küld az embereknek szép jelként, hogy ne féljenek a Gonosztól, mert leszületik a Földre az isteni gyermek, aki megmenti lelkünket, ne féljünk, örvendjünk…A dal végeztével az egyik legény szépen összeszedett  mondatokban elmondja az utasoknak, hogy ők az egyik vidéki állami árvaház lakói s így gyűjtenek az otthonban levőknek kis plusz pénzt karácsonyra. Boldog ünnepet kívánnak mindenkinek, s aki tud, támogassa őket. És megint énekelnek. Szűz Máriáról, a jászolról és Jézusról… Az emberek megmozdulnak. Mosolyognak. Az apáca keresztet vet és bólint. A lelkeket valami furcsa, jó borzongás futja át. A legtöbb utas a zsebébe nyúl s pénzt tesz az intézeti srác Mikulás-sapkájába.

A Szent László téren leszállok. Leszállnak az olaszországi nők és a kolindások is. A másik villamosvagonból is jön egy csapat intézeti gyerek. A megállóban várakozóknak is elénekelnek közösen egy régi, szép kolindát.

Az Olaszországból érkezett egyik nő csak bámul. Miféle furcsa „migránsok” ezek? Mikor meglátja a tér közepén álló karácsonyfát, amit persze nem bánt itt senki és nem is fog felborogatni senki, önkéntelenül (modern életszínvonal ide vagy oda) felkiált:

– Jaj de jó, hogy hazajöttünk karácsonyozni!

Szőke Mária