Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A jócselekedet öröme

A SuliJó projekt keretében immár negyedik éve keresik „Erdély legösszetartóbb osztályát”. A nagyváradi Dimitrie Cantemir általános iskola VII. C osztálya idén harmadik alkalommal vesz részt a megmérettetésen, melynek célja az osztályközösség megerősítése, az önismeretben való fejlődés, valamint az iskolai kapcsolatok építése a közös élmények által. A verseny tematikája a következő: tégy jót. Ennek szellemében, múlt évben, egy árvaházat látogattak meg, idén pedig a Szent László speciális óvodában foglalkoztak fogyatékos, Down-kóros és autista gyerekekkel.

A jocselekedet 1

„Mint tavaly, a cél most is az volt, hogy gyerekekért fogjunk össze, és életük egy napjába vigyünk valami újat, örömtelit” – nyilatkozta Sipos Orsolya osztályfőnök. A hetedikes fiatalok első ízben a Dózsa György utcai óvodába látogattak el, ahol megismerkedhettek a nővérek, gyógypedagógusok munkájával és bemutatkozhattak az óvodásoknak. Ezt követően a kicsikkel kézen fogva sétáltak át a Körös áruház melletti épületbe, ahol árnyjáték formájában előadták a Piroska és a farkas című mesét, az óvodások legnagyobb ámulatára. A produkció – amelyet előzőleg heteken át gyakoroltak a tanórák után – akkora sikert aratott, hogy az intézményben dolgozó nevelők felkérték őket, hogy egy későbbi alkalommal a kisiskolások részére is adják majd elő.

A műsor végén az óvodások maguk is kipróbálhatták a bábozást, és a hetedikesek – örömüket látva – nekik is ajándékozták a figurákat. Cserében az óvodások gondozói képeslapokkal és apró ajándékokkal kedveskedtek nekik. A tevékenység közös énekléssel zárult.

A jocselekedet 2

„Nagyon örülünk, hogy újra jót tehettünk egy olyan közösségnek, amelynek igazán szüksége volt rá. Büszkék lehetünk magunkra, amiért időt és energiát tudtunk szakítani ilyen dolgokra is, annak ellenére, hogy milyen rohanó világban élünk. De ami a legérdekesebb benne: a mi célkitűzésünk volt jót tenni, másokon segíteni, de szeretetükkel, különlegességükkel ezek az apró gyerkőcök talán jobban belopóztak szívünkbe és mi is csodás élményekkel gazdagodtunk általuk” – mondta el az osztályfőnöknő. Mint hozzátette, a gyerekek jövőre is szeretnének részt venni a versenyen, az előttük álló hetekben pedig azt tervezik, hogy a kisiskolásoknak is bemutatják árnyjátékukat, Mikulás alkalmával pedig újra meglátogatják majd az óvodásokat.

Szombati-Gille Tamás