Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A jó folytatásban bízva

Nemzetközi színtű kosárlabda-mérkőzésre kerül sor ma délután a váradi Antonio Alexe Sportcsarnokban. A Nagyváradi VSK-ESK ellenfele a Targu Jiui Energia lesz.

Nuhanovic (a labdával) a VSK centere tegnap ünnepelte 32. születésnapját Fotó: Roby Boros (csmoradea.ro)

Nuhanovic (a labdával) a VSK centere tegnap ünnepelte 32. születésnapját
Fotó: Roby Boros (csmoradea.ro)

 

A két csapat nemcsak a román élvonalban, hanem az Eurochallenge Kupában is érdekelt, ám míg a váradiak utolsó helyen állnak csoportjukban, addig a nemzetközi porondon idén debütáló gorjiak nagy meglepetésre elsőként várják a folytatást, három fordulót követően. A bajnoki rangsorban mindkét gárda az alsóházban foglal helyet, igaz a gorji együttes egy meccsel kevesebbet játszott a váradinál. Ráadásul a mai találkozó egy hete kellett volna megrendezni, de a két klub vezetői a zsúfolt program miatt a halasztás mellett döntött. Az Energia vasárnap este is pályára lépett és magabiztosan győzte le a Nagyszebeni Atlassib együttesét egy igencsak pontszegény találkozón. A gorjiak 69–53-ra nyertek, s győzelmi szándékkal érkeztek Váradra is. A VSK szintén győztesen hagyta el a pályát az élvonal nyolcadik fordulójában. Cristian Achim együttese a Marosvásárhelyi KK otthonában nyert 78–76-ra, Marcus Hatten győztes kosara az utolsó másodpercben született.

„Vásárhelyen megtört a jég, s remélem az eddigi pechsorozat is lezárult. Ezúttal nekünk volt szerencsénk a végjátékban, s remélem ez a győzelem lendületet ad majd a csapatnak a soron következő, rendkívül keménynek ígérkező találkozókon. Nem szabad a hétvégi győzelmet ünnepelni, hanem dolgozni kell, hogy a csapat oda jusson, ahova az idény elején vártuk” – harangozta be a mai meccset Şerban Sere, a kosárlabdacsapat menedzsere.

A ma délutáni mérkőzésre 10 lej a belépő, de a 14 évnél fiatalabb (diákigazolványuk felmutatásával) ingyen mehetnek be. A találkozót a Digi Sport és a Digi 24 csatorna váradi állomása közvetíti. Érdekesség, hogy a VSK a soron következő két találkozóját szintén az Antonio alexe Sportcsarnokban játssza: december 2-án a kazah Astana BK (Eurochallenge Kupa), 6-án pedig a Craiovai SCMU (román élvonal) lesz az ellenfél.

A váradi klub második számú csapata a hétvégén nem lépett pályára mivel ellenfele, az Aradi WOP visszalépett a másodosztályból anyagi problémákra hivatkozva.

A román élvonal kilencedik fordulójának programja, pénteken: Kolozsvári UBT–Temesvári Timba (19, Digi Sport), szombaton: Nagyváradi VSK–Medgyesi Gaz Metan, Craiovai SCMU–Ploieşti-i Asesoft (17.30, Digi Sport), Piteşti-i BCMU–Kolozsvári Universitatea, Bukareşti Steaua–Târgu Jiui Energia (20, Digi Sport), vasárnap: Nagyszebeni Atlassib–Marosvásárhelyi KK (17, Digi Sport).

A Nagyváradi ESK női kosárlabda-csapata hazai pályán kapott ki 25 ponttal (70–95) a Galaci Phoenix együttesétől, így továbbra is a rangsor utolsó előtti helyét fogalja el a román élvonalban.