Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A jegyrendszertől az uniós segélyig

Manapság gyakran olvasni a lapokban, hogy mikor, hol osztják az uniós segélyeket, látni idős, megtört kisnyugdíjasokat, szociális segélyen tengődőket, fogyatékkal élőket, amint hol itt, hol ott állnak sorban egy kis jövedelemkiegészítőért. Eleinte – mint mondják – megalázó, de az ember gyorsan belefásul a kegyelemkenyér tudatába, beletörik az új világrendbe, az újabb sorbaállásokba. Mert mit is tehetne mást?
Sokak emlékezetében még ott él a háború utáni időszak jegyrendszere, majd az internacionálén, a nagy egyenlőségen alapuló, hetvenes-nyolcvanas évek fejadagokra kiporciózott havi öt dekagrammnyi vajkockája, a három-négy tojás, olaj, cukor, igazolványra kapott kenyér, pár deka felvágott. Mindez hatvan év alatt csak annyiban változott, hogy Piroska néninek nem az ötvenes évek boltjaiban tépik le a jegykockáját, nem a kommunista rezsim ürességtől kongó üzleteinek füzeteiben nézik meg, jár-e neki a havi fejadag, hanem az uniós segélyosztó helyeken mutatja be a négyszáz lej alatti összegről tanúskodó nyugdíjszelvényét. És még így is ő jár jobban, mert a megadóztatott minimálbéres munkás, akinek alig több a havi jövedelme, nem kapja meg a Piroska néninek kijáró segélycsomagot, mi több, még az a csúfságos fizetése is napról napra kétséges, hisz akár már holnap hazaküldhetik…
Alig harminc esztendővel ezelőtt a boltok előtt kígyózó soroknál még azt kérdezték a kommunista „eldorádót” túlélni akarók, mit osztanak itt? Manapság a kopott kabátos, drótozott szatyrokkal ácsorgó „kiváltságosok” afelől érdeklődnek, a málélisztet miért csak a jövő héten osztják?
Éljük ezt Kelet-Európának egy olyan adottságokkal rendelkező országában, ahol gyakorlatilag akár nábobként is élhetnénk valamennyien. Ellenben még azt sem tudjuk, mennyien vegetálunk itt, hányan dolgozunk, és nettó jövedelmünket miért kozmetikázzák folyton a kért uniós statisztikáknak megfelelően. Jegyrendszeren, uniós segélyeken tengődő nyomorország nyomorpolgárai maradunk mindig, akikből az emberi méltóság megmaradt szikrája is nyomban elvész, ha néha felszámolnak egy-egy turkálót, vagy ingyen ebédet osztanak valamelyik egyesület háza táján.
A túlélési kényszer nagy úr! – mondják az emberek a segélylerakat épülete előtt. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: vajon most mit kell túlélnünk?
Sütő Éva