Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A hétdallamú kvarcóra és a vámpír

Benedek Szabolcs József Attila- és Látó-díjas író volt pénteken az idei utolsó Törzsasztal-beszélgetés vendége a váradi Illyés Gyula Könyvesboltban, ahol – miután Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket – Kőrössi P. József kérdezte a meghívottat.

Benedek Szabolcs, Kőrössi P. József és Szűcs Lászó

Benedek Szabolcs, Kőrössi P. József és Szűcs Lászó

Húsz kötet szerzője Benedek Szabolcs, ezek közül elsősorban két nagyon eltérő korban és rendszerben játszódó könyvről, A kvarcóra hét dallama és A vérgróf című regényekről, de novellákról is szó esett. A Kommunikációs zavar novella kapcsán az író keresetlenül őszinteséggel vallott arról, beszédhibája hogyan befolyásolta az életét, de írásait is, hiszen egy író arról ír elsősorban, amit átél vagy megtapasztal. Mivel felolvasást nem vállal emiatt, az elsőként említett regényből Gyulai Katalin, a Kortárs Színpad volt tagja olvasott fel.

Az 1985-ben játszódó A kvarcóra hét dallama helyszíne bármelyik magyarországi város lehetne, mondta Benedek Szabolcs, aki nem írja le ugyan a város nevét, de Szolnok az, ahol másfél éves korától 18 éves koráig élt. A – mint a szerző fogalmazott – szocializmus utolsó békeévében játszódó könyvben öngyilkos nők után nyomoznak, és ennek ürügyén szerveznek be gyermekeket is. Benedek Szabolcs elmondta, hogy Magyarországon ugyan nem tudnak ilyen esetről, de a Szovjetunióban valóban szerveztek be 12 éves gyermekeket is.

A vérgróf – melynek folytatásai is születtek A vérgrófnő és A vértanú címekkel – a múlt század elei monarchiabeli Magyarországon játszódik, mely korántsem volt olyan negédes és idillikus, mint amilyennek a megszépítő idő mutatja, hangzott el. A könyvben olyan valós személyek is feltűnnek, mint Molnár Ferenc vagy Ady Endre, ám valójában ez egy vámpírtörténet, melyben prostituáltakat gyilkol valaki. Kíváncsi volt, hogy a vámpírregények populista elemei a szépirodalomba átemelve működnek-e, mondta Benedek Szabolcs, aki azt is elárulta, fontos neki a zene, „megszállott” Beatles-rajongó, a róluk szóló könyve pedig várhatóan jövőre jelenik meg.

Fried Noémi Lujza