Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„A helyesírás magas presztízsértékkel bíró ajánlás” (2.)

Legutóbb múlt hónapban közöltünk egy részletet A helyesírás magas presztízsértékkel bíró ajánlás című interjúból, amelyet a Szövegkovács blog szerkesztői készítettek DR. LUDÁNYI ZSÓFIÁVAL, az MTA tudományos munkatársával. Korábban felvázoltuk a régi és az új magyar helyesírási szabályzat közötti különbségeket, kiderült, hogy milyen bírálatok és pozitív visszajelzések érkeztek Szabályzat új, 12. kiadásával kapcsolatban, illetve azt is megtudhatták olvasóink, hogy nyolcezer új szóval bővült a gyűjtemény. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az e-mail szó ezentúl magyarítva is írható. Pontosan így: ímél. A többiről mesélj dr. Ludányi Zsófia.

 

Vagy-vagy

– Az új szabályzat sok esetben választási lehetőséget is ad. Például a korábban említett e-mail és ímél is használható… Rögtön eszembe jutott, hogy a különböző sajtótermékeknél valószínűleg előre le kell/kellett szögezzék, melyiket választják a vagy-vagy esetekből. Előfordulhat, hogy az egyik napilap így, a másik meg úgy írja… Biztos, hogy jó ez a szabadság?

– Hogy az egyes sajtótermékeknél hogyan zajlik mindez, arra nincs rálátásom. A vagylagossággal kapcsolatban annyit érdemes leszögezni, hogy mindkét alakváltozat egyenértékű, mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is: az e-mail írásmód több bizonytalanságot okozhat, például ha toldalékot kell hozzá kapcsolni, az újabb kérdéseket vethet fel: kapcsolható-e közvetlenül a toldalék (pl. e-mailezik) vagy kötőjellel kell (*e-mail-ezik).

Az idegen szavak toldalékolása ugyanis sokszor bizonytalan az írásgyakorlatban; előfordul, hogy akkor is kötőjellel kapcsolják a toldalékot, ha a szó nem végződik néma betűre vagy bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan betűegyüttesre. Egyszerűbbnek tűnik a magyaros ímél forma, ennek hátránya azonban, hogy az írásmód nem tükrözi a jellegzetes e- „elektronikusan hozzáférhető, írható, olvasható stb.” előtagot.

Kétféleképpen írhatjuk ezentúl

Kétféleképpen írhatjuk ezentúl

S hogy jó-e ez a nagy szabadság? Nem tudok erre a kérdésre határozott igennel vagy nemmel válaszolni. Egyrészt azt mondom: a fakultatív alakok túlságosan nagyszámú szótárbeli előfordulása nem lenne szerencsés, mivel a helyesírás célja az, hogy a befogadó, az olvasó dolgát megkönnyítse, ez pedig azáltal érhető el, ha egy szót, szerkezetet mindig ugyanaz a karaktersorozat jelöl.

Képzeljünk el egy olyan helyesírási szótárat, amelyben a legtöbb szó kétféleképpen írható – vajon mennyivel könnyítené meg az adott olvasó megértését az, ha egy olyan szöveget olvasna, amelyben hol így, hol úgy írják az adott szót? (Erre mondhatom azt, hogy ha egy szövegen belül következetesen írjuk, akkor nem kellene, hogy ez problémát jelentsen.) A fakultativitás ellen szól továbbá az is, amit nemegyszer tapasztalok: az „egységsugarú felhasználó” nem igényli az alakváltozatokat, jobban szereti, ha csak egy lehetséges írásmód létezik.

Vannak azonban olyan esetek, amikor kimondottan pozitívnak tartom, hogy rugalmasabb, megengedőbb a szabályzat. Ha például ingadozik egy szó kiejtése, mint mondjuk a h-ra végződő szavak esetén (düh, juh), jó, hogy a szabályzat a dühvel és a dühhel alakváltozatot is megengedi.

Hasonló a véleményem az intézménynevek írásmódjában történt változásról is. Gondolok itt arra, hogy – a régi szabályzat szerint – ha én azt akartam leírni, hogy ma nem vagyok bent az intézetben (értsd: munkahelyemen, a Nyelvtudományi Intézetben), akkor az intézmény típusát jelölő szót, az intézetet kisbetűvel kellett írnom. Hiába ismertem a szabályt, általában nem így jártam el, s ezzel nem voltam egyedül.

A szabályzat 12. kiadása megengedőbb lett ezen a téren is, mert azt mondja, hogy az intézmény típusát jelölő szavakat (minisztérium, egyetem, hivatal, intézet, iskola stb.) ajánlatos kis kezdőbetűvel írni, de az alkalmi tulajdonnevesülés miatti nagybetűsítés is elfogadható belső használatra. Így most már én is nyugodt lelkiismerettel írhatom a kollégáimnak ímélben/e-mailben, hogy: ma nem vagyok bent az Intézetben.

Jónak tartom ugyanígy az 1-jén/1-én vagylagosságát, illetve az óra-perc megjelölésénél a korábban kizárólagosan használandó 9.15 forma helyett a 9:15 alakváltozat kodifikációját is. Szerintem mindenképpen jó, ha egyes esetekben meghagyjuk a szabad választás lehetőségét, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ez sokakat elbizonytalanít: az emberekben él az igény arra, hogy valamit vagy így, vagy úgy írjunk, csak az egyik változat legyen helyes.

 

Bővebben a magyarításokról

– Miért kerültek be olyan idegen eredetű szavak a szótárba, mint például a finánc? Sajnos egyre több szót kölcsönzünk más nyelvekből, a mindennapi beszédből pedig elég nehéz kigyomlálni. Például Székelyföldön is egyre erősebb a román nyelv hatása…

– A világon minden nyelv vesz át szavakat más nyelvekből, így tehát teljesen természetes az is, hogy a magyar nyelvbe bekerült idegen vagy jövevényszavak (a kettő közti határ nem éles) szótári kodifikációja előbb-utóbb megtörténik.

A romániai magyar nyelvvel kapcsolatban hadd hivatkozzam az Erdélyben élő, ismert magyar nyelvészre, dr. Szilágyi N. Sándorra, aki azt mondja: bizonyos nyelvhasználati színtereken, így a szórványban élő magyarság esetében is kevéssé van alkalmuk az embereknek az anyanyelvüket használni, hivatali ügyintézéskor például egyszerűbb azt mondani: formulár, mint azt, hogy típusnyomtatvány, és ezt a másik helybéli magyar nyelvhasználó is könnyebben megérti.

A típusnyomtatványra szavazunk (forrás: www.posta-romana.ro)

A típusnyomtatványra szavazunk
(forrás: www.posta-romana.ro)

A vegyes lakosságú területek kisebbségi nyelvhasználatára mindenhol jellemző, hogy vannak nyelvi kölcsönhatások, átvételek. Nem baj az – mondja Szilágyi N. tanár úr –, ha a romániai magyar iskolában a magyar gyerek azt mondja: somer, csak meg kell neki tanítani, hogy ha azt akarja, hogy a magyarországi magyarok is megértsék, annak közmagyar megfelelőjét kell használnia: munkanélküli.

A szabályzat szótári részébe tehát határon túli magyar földrajzi nevek, intézménynevek és jellegzetes határon túli magyar közszók is bekerültek, hiszen a szabályzat nem csupán a magyarországi magyaroknak, hanem az egész magyar nyelvközösségnek szól.

 

Észszerű és társai

– Miért tartották észszerűnek, hogy az „ésszerűből” „észszerű” legyen? Még sorolhatnám a mészszerű, penészszerű stb. szavakat…

– Az akadémiai helyesírási szabályzat 11. (korábbi) kiadása az egyszerűsítés elvét alkalmazta akkor is, amikor egy -sz-re végződő főnévhez kapcsolta a -szerű képzőszerű utótagot. Ahhoz, hogy ennek miértjét megértsük, nézzük meg, mi történik egy -sz végű főnév toldalékolásakor: lássuk el például egy -val/-vel raggal. A -vel rag teljesen hasonul a szótő végi -sz-hez, vagyis nem ész- + -vel, hanem ész- + -szel. A többjegyű betűk kettőzött alakját a toldalékos alakokban csonkítva írjuk, tehát nem *észszel, hanem ésszel.

Így írtuk korábban… A kérdőjel elé nem kell szóköz

Így írtuk korábban… A kérdőjel elé nem kell szóköz

 

Ugyanígy járt el a szabályzat a -szerű esetén is. A -szerű (és ugyanígy a -féle, -fajta) tipikus példája annak, hogy a tövek és a toldalékok (jelen esetben képzők) közti határ egyáltalán nem olyan merev, mint gondolnánk. Ilyen átmeneti szóalak például a -szerű (és a -féle, -fajta) is, mégpedig azért, mert bár összetételi utótagként tartjuk számon, képzőszerű tulajdonságokat mutat. Például már az a tény, hogy más összetételi tagokkal ellentétben önmagában nem fordul elő, a toldalékmorfémákkal teszi őt hasonlatossá.

A toldalékok egy csoportjának, a képzőknek több tulajdonsága jellemző rá: nem kötelező elem, a szótő után következik, nem szóalakzáró, mint a képzők általában, vagyis következhet utána más toldalék (pl. ész + szerű + t), megtűr maga mellett másik képzőt (pl. ész + szerű + ség) stb.

A 11. kiadás szerint tehát a -szerű úgy viselkedik, akár a toldalékok, tehát az -sz végű főnevekhez való kapcsolódása esetén az sz-t csonkítva írjuk, vagyis az egyszerűsítés elvét alkalmazzuk.

A szabályzat 12. kiadása azonban már inkább a -szerű szóösszetételiutótag-mivoltát domborítja ki. Nem alkalmazza a „képzőszerű utótag” terminust (bár tagadhatatlan, hogy a -szerű tényleg képzőszerűen viselkedik sok esetben). Miben tér el mégis a képzőktől?

Nézzünk meg egy példát, ahol valódi összetételről van szó. Vegyük a bőrkabát és bőrcipő összetételeket, és tegyük őket mellérendelő viszonyba: bőrkabát és bőrcipő. Egyszerűbben úgy mondhatjuk: bőrkabát és -cipő, vagyis a második esetben elhagyhatjuk az előtagot. Hiába hagytuk el a bőr előtagot, tudjuk, hogy az a cipőre is vonatkozik, attól még az az összetett szó egészét képviseli.

Nemcsak az előtag, hanem az utótag is elmaradhat összetételek ismétlődésekor: szövőipar, fonóipar, egyszerűbben: szövő- és fonóipar. (Míg mindezt nem tehetjük meg a képzőkkel: a bátorság és okosság szerkezetet például nem rövidíthetjük így: bátor- és okosság.)

Nos, a képzőszerű tulajdonságokat mutató utótagok ugyanígy viselkednek, mint a „sima” utótagok (vagyis most a -szerű, -féle, -fajta utótagszerű tulajdonságait domborítjuk ki): mindenféle és -fajta (elmarad az előtag), nem élet-, hanem álomszerű (elmarad az utótag).

Az új szabályzat tehát utótagként kezeli a -szerűt, s mivel összetett szavak határán sosem egyszerűsítünk kétjegyű betűk esetén (vadászszenvedély, jegygyűrű), hasonlóan kell eljárni az -sz végű főnév + -szerű esetén is, így lesz tehát az ésszerűből észszerű.

– Tegyük fel, hogy van egy Bernadette névre hallgató ismerősöm, vagyis egy e betű is kerül a neve végére. Esetében helyes a Bernadette-tel?

 – Igen. Mivel nem ejtjük a szó végi e-t, a toldalékot kötőjellel kapcsoljuk.

(Az interjú folytatása holnapi lapszámunkban.)

 

Szerkesztette: Gergely Erika, Farkas-Ráduly Melánia (Szovegkovacs.blog.hu). A szövegek megírásában A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása segített.