Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A győzelem ezúttal nem ért Bajnokok Ligája szereplést

Közel volt a bravúrhoz a Nagyváradi VSK-Digi férfi vízilabdacsapata, amelynek ötgólos hátrány kellett ledolgoznia, hogy bekerüljön a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A tavalyi BL-döntős Radnicski elleni visszavágót remekül kezdték a váradiak, akik 2–0-ra vezettek és megőrizték kétgólos előnyüket (4–2) z első negyed végére. A nagyszünetig megduplázta a fórt a váradi csapat (7–3), s ekkor már csak két gól kellett volna az üdvösséghez és a továbbjutáshoz. Ez meg is volt (8–3-nál és 10–5-nél) ám innentől már nem tudtak újabb gólt szerezni a hazaiak. A szerb ezüstérmes Kragujevac a zárónegyedben háromszor is betalált, így a vereség ellenére, ott lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében. A VSK-Digi csapatában négy szerb légiós kapott helyet, ám közülük csak ketten nyújtottak nemzetközi szintű teljesítményt. Gojko Pijetlovics kapus ezúttal is remekül védett és Vojislav Csupics a VSK egyik legjobbja volt, gyengén játszott viszont a nyáron igazolt Marko Avramovics és Milos Korolja, utóbbi egyszer sem volt eredményes.

A gyozelem polo

Nagyváradi VSK-Digi–Radnicski Kragujevac 10–9 (4–2, 3–1, 3–3, 0–4). A váradi csapat gólszerzői: Negrean 3, Csupics 3, Avramovics 1, Popoviciu 1, Szabó R., Dunca 1. A Radnicski góldobói: Csuk 3, Vrlics 2, Basara 2, Dedovics 2.

Szintén ott lesz a BL-főtábláján a magyar ezüstérmes Szolnok, amely a visszavágón két góllal (11–9) verte az OSC Újbudát. Az első találkozó 11–11-es döntetlennel zárult. A horvát Rijeka és az olasz Pro Recco kettős győzelemmel jutott tovább, előbbi a szerb bajnok Belgrádi Vörös Csillag (a 2013-as BL-győztes) utóbbi a horvát Mladost kárára. A visszavágó eredményei: Szolnok-OSC 11–9 (4–3, 2–1, 3–2, 2–3), Primorje Rijeka–Belgrádi Vörös Csillag 15-8 (1–4, 4–2, 4–2, 6–0), Mladost Zágráb–Pro Recco 5-9 (3–4, 0–3, 1–1, 1–1). A BL csoportbeosztása, az A csoportban: Atletic-Barceloneta (spanyol)–címvédő, Brescia (olasz), Olympiakosz (görög), ZF-Eger, Radnicski Kragujevác (szerb), Pro Recco (olasz), a B csoportban: Jug Dubrovnik (horvát), Partizan Belgrád (szerb), Galatasaray (török), Spandau (német), Szolnok (magyar), Primorje Rijeka (horvát). Az első forduló találkozóira november 9-én, szombaton kerül sor.