Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„A gyermekek világa kerek”

Ismét gyermeknek érezhette magát mindenki, aki részt vett a VII. Nagyváradi Könyvmaraton keretében helyet kapó, Tóth Ágnes Ábécé-parádé című kötetének bemutatóján, melyet Kovács Klaudia reklámgrafikus illusztrált.

A helyszín a váradi Illyés Gyula könyvesbolt volt, és az eseményen nemcsak szülők, hanem több pedagógus és diák is részt vett.

Kovács Klaudia, Tóth Ágnes, a gyerekek és Rusz Csilla

Kovács Klaudia, Tóth Ágnes, a gyerekek és Rusz Csilla

A Várad Kulturális Folyóirat kiadásában megjelent kötetet, mely az ábécével ismerkedő, iskolakezdő gyermekeknek nagy segítséget nyújt a maga játékos, rímbe szedett, színes képekkel illusztrált formájában, Rusz Csilla tanítónő rendhagyó módon ismertette. Drámapedagógus lévén spontán előadást létrehozva olvasták fel a szerző ábécérendbe szedett verseit negyedik osztályos diákjai hol lírai, hol „kofa módon”, hol pedig „édes” stílusban, de dzsesszesítettek is egy-egy kis alkotását. „A gyermekek világa kerek”– fogalmazott Rusz Csilla, hozzátéve, hogy a mi felnőtt világunk igen szögletes, és néha fájóan szúró, érdes, és ez a kötet mindezt lekerekíti számunkra.

szombat totagi 030

A szerző dedikál

Tóth Ágnes beszélt arról, hogy e kötet tartalmának ötlete egy egy-két évvel ezelőtti író-olvasó találkozóján született. Akkor egy nagyváradi iskola tanítónője vetette fel a kérdést, hogy mi lenne, ha rímbe szedné a betűket. Ekkor jött a szerző ötlete, hogy minden betűhöz egy-egy történetet kitalálva csokorba szedi azokat. „Nem volt olyan egyszerű, és nem is ábécérendben jött az ihlet”– fogalmazott a szerző, ám íme, megszületett, és sem a „dzs”, sem az „x”, sem az „ly”, sem egyéb ritka betűk nem hiányoznak a kötetből.

Az esemény dedikálással zárult. A kötet az Illyés Gyula könyvesboltban megvásárolható.

(sükösd)