Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A fényképészetben nincs előreugrás, csak munka

A Tavirózsa Fotóklub új székhelyéről, a nagyváradi várból jelentkezett csütörtökön a hagyományos és digitális fotóművészeti kurzusok végzős diákjainak tárlata. A Claudiu Szabó és Tóth István által vezetett tanfolyamok végzősei közel száz színes és fekete-fehér felvételt mutattak be ünnepélyes keretek között, a tárlatnyitó végén pedig kiosztásra kerültek a résztvevőknek járó érdemoklevelek.

a fenykepeszetben 2

Az esemény bevezetőjében Claudio Szabó, a digitális tanfolyam vezetője a fotóklub új székhelyét méltatta. Mint mondta, jó hatással volt az alkotómunkára és a kiállításra is a bőséges hely, valamint a hatalmas fehér falak, amik lehetővé tették, hogy 4×4 méteres vetített képeken oktassák a hallgatókat. Mint hozzátette, a tanfolyam során a tanulóknak alkalmuk volt megismerkedni és kipróbálni magukat a riportfotózásban, illetve megtapasztalni a koncepciós fotográfiát a kezdeti ötlettől a kész alkotásig. „Ez csak egy kezdeti tudás, amit gyakorolni, mélyíteni kell. A fényképészetben nincs előreugrás, csak folyamatos munka, önképzés, kísérletezés” – hangsúlyozta a tanfolyamvezető.

Tóth István, a hagyományos fotóművészeti képzés vezetője megdicsérte a résztvevőket, amiért érdeklődéssel tanulták meg, milyen egy sötétkamrában képet előhívni. A látásmód kialakításában fontos, hogy a mai világban is megismerjük és tiszteljük a fényképészet régi hagyományait – hangsúlyozta. Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Ramona Novicov műkritikus, valamint Angela Lupşea, a rendezvénynek otthont adó vármúzeum vezetője.

„Mindig is vonzott a fényképezés, mert olyan pillanatokat örökíthetünk meg, amelyek sohasem térnek vissza. Ez ugyanakkor felelősséggel is jár, igyekeznünk kell minél jobban megragadni, minél szebben megörökíteni őket” – hangsúlyozta a kurzust elvégző diákok egyike, Ligia, aki a tanulók nevében köszönetet mondott az oktatók munkájáért. „Egy ilyen kurzus segít abban, hogy elmélyültebben megfigyeljük a közvetlen környezetünkben végbemenő jelenségeket, amik mellett egyébként lehet, hogy elmentünk volna a mindennapi életben” – tette hozzá egy másik végzős, Ioana Mădălina Ştefănică.

A tárlatnyitó hangulatát zenei momentumokkal Thurzó Sándor József brácsaművész tette ünnepélyesebbé. A kezdő fotósok tárlata két héten át lesz megtekinthető a nagyváradi várban.

Sz. G. T.