Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A felnőtteket és a gyermekeket is megszólították

A Héttorony Fesztivál keretében két emlékezetes fellépéssel is megörvendeztette a megyeszékhely publikumát az Etnofon Zenei Társulás az elmúlt hétvégén.

Szombaton a nagyváradi Queen’s pubban néhány tízfős közönség előtt adták elő saját, főként történelmi témájú szerzeményeiket, melyek számos üzenetet hordoztak a modern társadalommal kapcsolatban. Megénekelték többek közt a betyár-életet, az első nagy világégést, amely épp 100 évvel ezelőtt tört ki, de elmélkedtek a kiválasztott nép sorsáról is egy érmindszenti látogatás nyomán keletkezett dalukban.

a felnotteket 1

a felnotteket 2

a felnotteket 3

Vasárnap délelőtt már egy teljesen más publikumot, a gyerekeket szólították meg Papó zenedéje című interaktív műsorukban, amelyen hangutánzással, tapsolással a legkisebbek is részeseivé válhattak a zenecsinálásnak. A gyermekek amellett hogy kitűnően szórakozhattak és énekelhettek a fellépőkkel, számos hagyományos, illetve népi hangszerrel is megismerkedhettek.

Sz. G. T.