Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A felnőtté válást ünnepelték

Szülők, nagyszülők, családtagok, barátok, tanárok és ismerősök is megtudhatták, hány igazi karaktert rejt a ’95-ös születésű évfolyam a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum végzős diákjainak maturanduszán. A felnőtté válás ünnepségét közösen ülték meg pénteken este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Rázmán Enikő, Kovács Márta, Luminiţa Ilisie és Kele Tünde osztályfőnökök diákjai, az idén érettségiző 12. A, 12. B és 12. C osztályok tanulói. A végzősök humort és öniróniát nem félve közel három órán át szórakoztatták a teltházas nézőtér közönségét.

A felnotte 1

Az est végén Szabó Ervin iskolalelkész köszönetet mondott a tanulóknak az együtt töltött évekért, melyekből – nem habozott elismerni – ő is sokat tanult, nem csak a diákok. Mint mondta, a diákok ruhavasalástól a főzésig mindenben tanácsot tudtak adni neki, és az eltelt négy év alatt bebizonyították, hogy nagyon érettek a gyakorlati kérdésekben. Az atya a szülők odaadását is megköszönte, és azt kívánta a fiataloknak, hogy olyan vidám szakasz következzen az életükben, amilyen vidám perceket előadásukkal szereztek a közönségnek.

A felnotte 3

Zalder Éva iskolaigazgató jelképes értékűnek nevezte, hogy három különböző profilú osztály együtt tudott ünnepelni, a szalagavató alkalmából. Ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a maturandusz fontosabb ünnep a ballagásnál, hiszen ez nem az iskola elhagyásáról, hanem a felnőtté válásról szól, amely nem valamiféle csodálatos változás révén következik be, ahogy azt a fiatalok elképzelnék, hanem szinte észrevétlenül, kegyetlen gyorsasággal történik meg. Az igazgatónő emellett köszönetet mondott a diákokat felkészítő tanári gárdának is. Az esemény végén a végzősök osztályfőnökei kiosztották az osztály-összetartozást jelképező kitűzőket.

Szombati-Gille Tamás