Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A Félixfürdőn alapoz a Nagyváradi Luceafărul

Az előzetes tervekkel ellentétesen, Izvorani helyett a Félixfürdőn alapoz a Nagyváradi Luceafărul labdarúgócsapata.

Várad közelében edzőtáboroznak a piros–kékek

Várad közelében edzőtáboroznak a piros–kékek

 

A másodosztályban szereplő gárda célja, hogy bennmaradjon a bajnokságban, ám egyre valószínűbb, hogy a következő idénytől már Petrozsényban vagy Târgu Jiuban talál majd új otthonra. A csapat távozásáról szóló hírek már az őszi idény során felreppentek, ám egyelőre a szabályok nem teszik lehetővé ezt. A tulajdonosváltáson átesett együttes csak akkor válthatna otthont, amennyiben Bihar megyében nem rendelkezne megfelelő pályával.

A piros–kékek már edzőmeccset is játszottak, 3–1-re legyőzve a megyei első osztályban szereplő Gyapjui Dacia KSK-t. Cristian Dulca vezetőedző komoly erősítést kap, hiszen a klub vezetői megegyeztek a 33 éves középhátvéddel, Cristian Orosszal, aki a Giurgiui Astra tagjaként két éve bajnoki címet szerzett. Oros a Bihar FC-ben kezdte pályafutását, majd több élvonalbeli klubban is megfordult (Brassói FC, Bukaresti Rapid), az őszi idényben a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t erősítette. Külföldön az ukrán Ungvár csapatában lépett pályára. A gyapjuiak elleni találkozón az első félidőben lépett pályára Oros.

Az első félidőben főleg a fiatalok kaptak játéklehetőséget a Luceafărulban, amely a R. George – Torişte, Mutu, Dumbrăvean, Hâmpea, Băban, Iliescu, Chiorean, Niţă, Chiş-Toie, V. Pop összeállításban lépett pályára. A térfélcserét követően (a nagyszünetben még a megyei együttes vezetett 1–0-ra Victor Dobrescu góljával) már a tapasztaltabb labdarúgók váltották a fiatalokat, így a Luceafărul megfordította az állást, s végül 3–1-re nyert Vlad Rusu (2) és Codoban találatainak köszönhetően. Cristi Dulca a következő játékosokat küldte pályára: R. George – Balea, Cr. Oros, Mutu, R. Trif – C. Roşu, D. Lukacs, Feher, Ban – Codoban, V. Rusu.

A megyei első osztály nyolcadik helyén álló Dacia a következő összeállításban lépett pályára: Barabaş – Agud, A. Magda, Ciuciu, Letan – Neaga, Fărcuţa, L. Todea, Pereţ – V. Dobrescu, Agiurgioaei. Játszott még: B. Iambor, Cozac, D. Cuc, Crăciun, Filimon és Ungur.