Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

A dinnye zamata

Érkörtvélyesen a dinnyefesztivál másodnapján, azaz vasárnap került sor a dinnye tulajdonképpeni dicséretére. A két esztendős kimaradást megelőző években már voltak próbálkozások hagyományőrző jelleget kölcsönözni a fesztiválnak, amelyet 2011-ben a Tóth család ötletei alapján többnyire meg is valósítottak. Körtvélyesen az Érmellék-szerte és a határon túl is ismert tájház alapító família hozta létre a környék egyik legszebb és leggazdagabb néprajzi közgyűjteményét, amelyet mind a mai napig állandó jelleggel gazdagítanak.

a dinnye 1

Tóth Imre szervező

Elgondolásból nem volt hiány, ugyanis 2011-ben a falu főterén szalmabálákból készült panoptikumszerű, korabeli dinnyeárusok „kínálták” a zamatos csemegét, előttük pedig népi viseletbe öltözött fiatalok ropták a táncot. Volt például dinnyeékből készült „virágkosár” és egyéb ötletek is színesítették a hagyományokra épülgető rendezvénysorozatot. Tóth Imre és Tóth Tünde műsorgazdaként ebben az esztendőben is megadták a fesztivál hagyományőrző jellegét, amely hasonlatosan a két évvel ezelőttihez, idén is tartalmazott sok olyan momentumot, mely színt, hangulatot és derültséget vitt a program-palettára. Említésre méltó két olyan dinnyeköltemény is, amelyet Tóth Tünde valamint Kiss Katalin és Pop Krisztina alkotott.

a dinnye 3

Ágoston Csaba

A délutáni órákban nyolc helybéli dinnyésgazda nevezett be a földjén termett legszebb, legnagyobb dinnyével. A mérleg szerint az Ágoston Csaba kobakosa vitte el a pálmát 20,9 kilogrammal, második helyezett Tass Csongor (20,6 kg), harmadik pedig Bánházi Barna (17,8 kg) lett. A hatalmas termésért Ágoston Csaba a legjobb dinnyetermesztőnek kijáró serleget is megkapta. A legédesebb, legzamatosabb gyümölcs titulusát Seres János termésének ítélték oda. Az erre a címre benevező hét gazda maga zsűrizte a megszámozott szeleteket, így minden bundázást ki lehetett iktatni a versenyből. Szünetekben Borsavszky László citeramuzsikával szórakoztatta a közönséget.

a dinnye 4

Vasárnapi derültség

A legnagyobb derültséggel a dinnyeevő verseny járt, amelyet a hagyományokhoz híven két kategóriában szerveztek meg: a gyermek között Szilágyi Attila volt a legmohóbb, a felnőttek közül pedig Kovács Attila falta leggyorsabban a piros bélű gyümölcsszeletet.

a dinnye 5

Szilágyi Attila

a dinnye 6

Dinnyeköltemények és citeramuzsika

A délután folyamán mindenkinek akadt kedvére való program. Volt Érkörtvélyes Szépe választás, néptánc és show-táncműsor. Akadt helyi felhozatal is szépszámmal, köztük Balázs Levente és zenekara, akik a későbbi órákban szórakoztatták azokat, akik kimerészkedtek a házból, ugyanis vasárnap még nagyobb forróság ülte meg az érmelléki tájat, mint szombaton. Este 10 óra után magyarországi zenekarok koncerteztek, éjfélkor záróbeszéddel, tűzijátékkal, majd szabadtéri diszkóval zárult az idei körtvélyesi dinnyefesztivál.

S. É.